Q3 2025: Stagnálás és némi kelet-európai lendület az európai kriptomédiában

13-Jan-2026 Bitcoinbazis.hu

2025 harmadik negyedéve kifejezetten kihívásokkal teli periódus volt az európai kriptopiacon. Már nem annyira a kisbefektetők vagy éppen az árfolyamspekuláció, hanem inkább az intézményi lendület és a szabályozási kérdések határozták meg a kriptós narratívát. A MiCA keretrendszer gyakorlati alkalmazása megbolygatta a cégek mindennapjait, miközben a DeFi, a második réteges skálázás és a tokenizáció iránti érdeklődés annyira meghajtotta az altcoinokat, hogy felülteljesítettek a Bitcoinhoz képest.

Az intézményi szereplők részvétele egyre jelentősebb, amit segített a jogi keretrendszer tisztulása. Az átalakulás hatással volt az európai kriptomédiára is, amelynek meg kellett és kell küzdenie a keresési láthatóság gyengülésével és az AI növekvő méretű előretörésével is. Az Outset PR adatvezérelt, kriptóra, Web3-ra és AI-szektorra fókuszáló PR-ügynökség harmadik negyedévre vonatkozó jelentése szerint 2025 végefelé közeledve az európai kriptomédiában átrendeződés kezdődött.

A jelentés fő elemei

Az Outset PR a Similarweb forgalmi adatait elemezte 293 kelet- és nyugat-európai hírportál esetében, amelyek között kriptospecifikus oldalak és olyan mainstream médiumok is szerepeltek, amelyek tartósan foglalkoznak kriptovalutákkal. A kutatás 2025 harmadik negyedévére fókuszált, hogy felmérje, miként alkalmazkodik Európa kriptomédiája a keresési forgalom ingadozásaihoz és a GenAI-alapú felfedezés korai hatásaihoz. Azok a médiumok, amelyek havi átlagos forgalma a vizsgált időszak kezdetén nem érte el a 10 ezret, nem kerültek be a rangsorba. A vizsgált európai portálok 2025 harmadik negyedévét magasabb bázissal kezdték, mint a másodikat, ami egyértelműen növekedést jelez.

Az adatok szerint összesítetten a médiumok 67,51 millió látogatást értek el a negyedévben, ami a második negyedévhez képest közel 4%-os növekedés. Viszont a negyedéven belül már nem rózsás a kép, hónapról-hónapra folyamatos volt a csökkenés, júliusban még 23,84 millió látogató volt, szeptemberben már csak 20,73 millió. A többség veszített is, 39%-a a vizsgált oldalaknak növekedést ért el, de 61% vagy stagnált, vagy csökkenést tapasztalt.

Ha kishazánkra és régiójára fókuszálunk, akkor az látható, hogy Kelet-Európa 23,13 millió látogatást produkált a harmadik negyedévben, ami az előzőhöz képest 12,23% növekedést jelentett. Ráadásul ez nem csak jelentős fordulat az előző periódus után, hanem azt is jelentette, hogy a teljes európaihoz képest negyedéven belül kisebb volt a csökkenés, a júliusi 7,86 millióról 7,59 millióra esett a forgalom szeptemberre. Nyugat-Európa esetén nem nagyon volt érdemleges változás, a harmadik negyedévben 44,4 millió látogatás volt, ami szinte majdnem ugyanannyi, mint a második negyedévben. Viszont a nyugat-európai szájtok esetén júliusról szeptemberre masszív, 18%-os csökkenést lehetett regisztrálni.

Az Outset PR külön rámutatott arra is, hogy a mainstream médiumok könnyebben benyelték a nagyobb veszteségeket anélkül, hogy dominanciájukat elveszítették volna, míg a kriptonatív szereplők komolyabb százalékos ingadozásokat nehezebben viselnek. A negyedéven belül látható volt, hogy nincs egységes növekedés vagy visszaesés. Negyedéves szinten növekedett a látogatottság, de hónapról-hónapra csökkenést mutatott, ami inkább átmeneti állapotot jelent.

A régiós különbségek

Kelet-Európa nevezhető inkább a motornak, amely a teljes növekedést adta, miközben Nyugat-Európa csak stagnált. A kripto-natív forgalom öt országban koncentrálódott: Franciaország 12,04 millió látogatással vezetett, a második Hollandia, aztán jött Németország, Oroszország és Lengyelország. Ez az öt ország együtt 71,65%-át adta Európa kripto-natív forgalmának. Magyarország pedig 1,11 millió látogatóval a közép-európai mezőny egyik láthatóbb szereplője volt, a sor végén Bulgária, Románia vagy éppen Görögország és Horvátország álltak. Az is látható, hogy a kriptonatív portálok forgalmi csatornáinak összetétele milyen módon változtatta meg a látogatottsági volatilitást. Az organikus keresés 31,27 millió látogatást hozott (46,32%), a közvetlen forgalom pedig 28,43 milliót (42,11%). Ez a két csatorna együtt uralta az elérést, miközben a hivatkozási forgalom 5,79%, a közösségi 4,90%, a fizetett pedig mindössze 0,05% volt.

A mainstream médiában viszont a hivatkozások nagyobb arányt képviseltek és a közvetlen forgalom is nagyobb mértékű, így jobban viselik a keresési változások hatásait. A GenAI-alapú felfedezés a harmadik negyedévben még csak másodlagos forrás volt, de strukturális hatása nőtt. Összesen 510,85 ezer GenAI-vezérelt látogatást regisztráltak, ami a teljes forgalom 0,76%-át tette ki, ugyanakkor a hivatkozási forgalom 13,07%-át adta.

Az AI-elérés leginkább azon oldalaknál volt jelentős, amelyek oktató jellegű, struktúrált tartalmakat és mélyebb elemzéseket kínáltak.

A legnagyobb szereplők

Az európai kripto-natív médiapiac egyértelműen rétegekre bontható. A legnagyobb, tier 1 kategóriába tartozó 12 médium 39 millió látogatást ért el, ami a teljes forgalom 57,8%-át adta. Ide tartozik többek között a lengyel Comparic, a bolgár CryptoDnes, az orosz ForkLog, a német BTC Echo, valamint a Cointelegraph és a CoinJournal európai kiadásai. A tier 2-be 32 portál tartozik, 21,9 millió látogatással (32,4%), köztük a Bits.media Oroszországból, a BitcoinBázis, a CoinTribune Franciaországból és a Criptovaluta.it a taljánoktól. A tier 3-at 61 kiadó képviselte 6,13 millió látogatással, például a Kryptonovinky és a Crypto.ro.

Kelet-Európában a növekedést elsősorban a hűséges olvasótábor és a márka ereje hajtja, Nyugat-Európában pedig a hatékony új olvasószerzés és a stabil lojalitás tartja a szintet. Magyarország vonatkozásában a kriptomédia eléggé stabil képet mutat az elmúlt években, ahogy a forgalom is. Ez azt mutatja, hogy egy kicsi, de hűséges közönségről van szó. A legnagyobb probléma hazánk tekintetében a piac mérete. Elég kicsi az a közösség, amely a kriptovaluták iránt aktívan érdeklődik és magyar nyelvű tartalmat fogyaszt. Nem nagyon lehet már hova növekedni, innen az ugródeszka a tartalom minőségének javítása és más nyelvek, régiók felé való terjeszkedés lehet.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: S&P 500 Hits a Record – But Is Everything Really So Positive?
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News