Nem zártuk mókával az Uptobert, ezért egy rendhagyó összefoglalóval készültünk

08-Nov-2025 Bitcoinbazis.hu
wall st memes memerme junius

2025 októbere különösen nehéz hónap volt a kriptoszektor számára, amelyet a szakértők közel egy évtized legsúlyosabb visszaesésének neveztek.

Egy jelentős fekete hattyú esemény tette tönkre október 11-ét. Összesen mintegy 19 milliárd dolláros likvidációt indított el, aminek következtében az altcoinok ára 60% és 80% közötti mértékben zuhant, és súlyosan aláásta a befektetői bizalmat. A Bitcoin 105 000 dollár alá esett, de részben sikerült talpra állnia, bár az általános piaci hangulat a hónap során félelemmel teli és szorongó maradt. Október végére ez a piaci összeomlás eltörölte a 2025-ös év szinte összes nyereségét, és véget vetett egy régóta fennálló szezonális bikapiaci trendnek, amelyet „Uptober” néven ismerünk.

Októberre visszatekintve tehát inkább csak sírni lenne kedvünk. De nézzünk pozitívan a jövőbe, és inkább vidítsuk fel magunkat néhény vicces és szórakoztató mémmel, és alkalmazzuk azt az elcsépelt mondást, hogyha az élet citromot ad nekünk, csináljunk belőle limonádét.

Anya, elment a pénz a kriptóra

Kezdjük is mindjárt azzal, hogy október elején úgy gondoltuk, hogy nemcsak házat veszünk a kriptokereskedésből megszerzett vagyonunkból, hanem még egy garázsra is telik belőle. Ehelyett azonban az október jó pofán vágott minket.

Nehéz lesz ezután a barátainkat meggyőzni arról, hogy a kriptovaluták egy olyan befektetés, amiből meggazdagszunk.

 

Könnyen abba a szituációba találhatjuk magunkat, hogy taxisofőrként azt magyarázzuk az utasunknak, hogy ez csak egy másodállás, mert mi valójában profi kriptokereskedők vagyunk, csak nem úgy alakult ez a hónap.

Nagy volt a volatilitás

Nem volt könnyű a munkára koncentrálni ebben a hónapban, mert idegtépő volt a volatilitás, és szinte percről percre erős történések voltak a piacon.

Közben itt volt az őszi szünet, október 23-án a menetek, és az amerika-fanok a Halloweent is megünneplték. Íme egy ötletes jelmez, ami biztos vitte a prímet a kriptohívők körében: SBF fiatalon beöltözve zsarunak 🙂

Ezekután, ha valaki megkérdezni, mit javasolunk, hogyan álljon hozzá a kriptóhoz, csak egy tanácsot tudunk adni neki: Vegyen bitcoint minden mennyiségben.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Bit Digital deepens Ethereum exposure as holdings hit $590m
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News