75 000 dollárig esett vissza a bitcoin, kicsúszva a tíz legnagyobb eszköz közül

01-Feb-2026 Bitcoinbazis.hu

2025 októbere óta a bitcoin 40%-ot vesztett az értékéből, idén pedig már több mint 10%-ot annak ellenére, hogy január első fele abszolút bikás hangulatban telt – sőt, még a százezer dolláros árfolyam elérésére is reális esély nyílt. Ennek ellenére, a geopolitikai, makrogazdasági és fundamentális események következtében a bitcoin több lépcsőben ugyan, de visszaesett 75 000 dollárig, ezzel kicsúszva a világ tíz legértékesebb eszköze közül.

Utánajártunk, hogy vajon egy tudatos visszarázódásról van-e szó, vagy ez már a 2026-ra prognosztizált medvepiac, ahol akár az 50 000 dolláros árfolyam is reálisnak tűnhet. Jelenleg a 2025 tavaszi, vámbotránykor kialakult árfolyamnál járunk.

Nem reagált jól az új Fed-elnök hírére a bitcoin

A kriptovaluta-piac drasztikus esése közvetlenül egybefüggött azzal, amikor Donald Trump, amerikai elnök megjelölte Kevin Warsh-ot jegybankelnöknek, akit a piac határozottan egy hawkish – vagyis szigorú monetáris politikát követő – szakembernek tart. A jelölés következtében hirtelen megugrottak az amerikai hozamok, erősödött a dollár, és általános kockázatkerülés söpört végig a piacon, ami érintette az aranyat, az ezüstöt és a kriptovalutákat is.

A héten a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) árfolyama több mint 10%-ot esett, éjszaka pedig 76 000 dollár alá is benézett. A vezető kriptovaluta piaci kapitalizációja szerint már „csak” 1,57 billió dollárt ér, ezzel kicsúszott a tíz legértékesebb eszköz közül, mivel már a TSMC, a Saudi Aramco, a Tesla és a Broadcom is többet ér nála.

„Warsh jelölése elhozhatja az Egyesült Államokba a pénznyomtatás végét – ha a Fed valóban tartja a magas reálkamatokat, az rövid távon egyszerre terhelheti meg a nemesfémeket és a bitcoint is.”

– olvasható az AInvest reakciójában

Amit a bitcoin ciklikusságáról tudni érdemes

Érdemes 2026-ra azonban kitekinteni a hálózati, on-chain adatok szempontjából is: sokan abban a hitben vannak, hogy a felezéstől számított ciklikusság megtört, miután 2025-öt a bitcoin mínuszban zárta – ugyanakkor azt meg kell jegyezni, hogy a történelmi csúcs akkor jött, amikor a legtöbben várták, 2025 utolsó negyedévében.

Bár sokak szerint az előző bikapiac nem volt klasszikus bikapiac, miután a kamatcsökkentési hullám, a likviditás bővítése és a geopolitikai enyhülés későn jelentkezett, azonban 2026-tól elméletben mindenki egy medvés évet várt, ahol a bitcoin árfolyama akár 50-65 000 dollár közé is visszaeshet.

Ezt befolyásolhatják a kormányzati, jegybanki, szabályozói döntések, valamint az intézményi befektetők magatartása, ezért vannak, akik szerint a klasszikus négyéves mintát egy lassabb, elhúzódóbb ötéves minta folytathatja, ahol 2026 lehet a csúcs. Ez majd idővel kiderül.

Szcenárió és tanulságok

Technikailag a BTC visszatért a 2025 tavaszán látott támaszhoz, ahol a Trump-féle vámbotránykor volt találhat, miközben a derivatív piacokról jelentős tőkemennyiség került semlegesítésre – konkrétan több mint ötmilliárd dollárnyi a héten.

On-chain mutatók, például a hosszú távú tartók aránya (HODL waves) és az MVRV ráta alapján a piac messze nincs olyan túlfűtött állapotban, mint a korábbi csúcsok idején, inkább egy óvatos, de még törékeny” helyzet körvonalazódik.

Ha a következő hónapokban a makrokörnyezet stabilizálódik, és az ETF-ekben ismét nettó beáramlás jelenik meg, a mostani zóna akár egy középtávú konszolidációs bázissá is válhat – ellenkező esetben viszont nem zárható ki egy további, akár 30–40 százalékos lejtmenet sem, amely 60 ezer dollár alá vinné az árfolyamot, egyelőre azonban a mostani támaszra érdemes figyelni.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Lawmakers Push Crypto Rules Forward as ETF Money Dries Up
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News