A japán körmösök is beszálltak a Bitcoinba

31-Aug-2025 Bitcoinbazis.hu

A 2020-as évek elején a Strategy és a Tesla korábban nem látott bitcoin-felhalmozásba kezdtek, amit mostanra a világ számos pontján működő vállalatai kezdtek követni. Az egyik ilyen vállalat a japán MetaPlanet, amit most szintén egy másik japán vállalat, a szépségiparban tevékenykedő Convano követ.

A vállalat nemrégiben jelentette be, hogy három szakaszban, 2027-ig összesen hárommilliárd dollár értékben kíván bitcoinba fektetni. A bejelentést a vállalat részvényárfolyama is megérezte.

A szépségipar bitcoin-felhalmozása

A Convano Japán egyik legismertebb körömszalon-hálózata, amely elsősorban modern, gyors és elérhető körömszolgáltatásokat kínál számos franchise üzletén keresztül. Az alaptevékenységek között a körömápolási szolgáltatások, a körömkozmetikai termékek forgalmazása és a kapcsolódó média- illetve franchise-üzleti tevékenységek szerepelnek.

A vállalat bejelentése szerint 2027-ig összesen 21 ezer BTC-t BTC Price BTC Price (BTC) terveznek vásárolni, ami 0,1%-át jelentené a teljes bitcoin készletnek. A projekt három szakaszban valósul meg: az első év végére 2000 BTC-t, egy évvel később már 10.000 BTC-t, 2027 márciusára pedig összejöhet a kitűzött 21 ezer BTC. A tőke nagy részét kötvénykibocsátással, részvénykibocsátással és belső forrásokból szerzik, az eddig befolyt 4,5 milliárd jenből (nagyjából 30 millió dollár) már 365 bitcoint vettek is. A terv hatására a vállalat részvényárfolyama 1400%-ot ugrott idén, ami jól mutatja a befektetői optimizmust.

A Convano Inc (TSE: 6574) részvényárfolyamának grafikonja 2025-ben. Az árfolyam meredeken emelkedik március végétől, augusztus 29-én eléri a 289 japán jent, miközben 1 414,68%-os növekedést mutat az év elejéhez képest.

A Convano Inc részvényárfolyama 2025-ben – az év eleje óta 1 414,68%-os emelkedés, a bitcoin-vásárlási stratégia bejelentésének hatására.

Diverzifikáció és infláció elleni védelem

A cég szerint a bitcoin felhalmozása alapvető célja a japán gazdaságot sújtó problémák kezelése, például a jen évek óta tartó gyengülése. A menedzsment a bitcoint „hosszú távú értékőrzőnek” tartja: szerintük a kriptóalapú treasury stratégia védelmet jelenthet a pénzromlással és geopolitikai kockázatokkal szemben. További érv a bitcoin mellett, hogy a volatilis árak miatt olcsóbban is lehet beszállni, és ha a BTC hosszabb távon tovább erősödik, az jelentős extra nyereséget hozhat a vállalat számára.

Az elemzők azonban óvatosságra intenek: a hasonló céges bitcoin-felhalmozások, mint amilyet az amerikai Strategy indított, főleg addig működnek jól, amíg a részvényár jelentősen a bitcoin-vagyon értéke fölött jár.

Amint az árak összeérnek, az új részvénykibocsátás gyakorlatilag felhígítja a befektetői értéket. Ha a bitcoin árfolyama drasztikusan esik vagy a Convano-részvények összeomlanak, a finanszírozási modell könnyen összeomolhat. Szakértők szerint a bitcoin-treasury lényegében spekuláció: nagy nyereség lehetséges, de a kockázat kiugróan magas, különösen olyan cégeknél, amelyek nem technológiai vagy pénzügyi profilúak.

A lépés rövid távon extrém profitot, hosszú távon azonban komoly üzleti instabilitást is szülhet. Ahhoz, hogy a bitcoin valóban hétköznapi treasury elem legyen a vállalatoknál, a fenntartható, átgondolt kezelési irányelvek elengedhetetlenek. A jövő kérdése, hogy a Convano példája követhető modell vagy inkább elrettentő példa lesz-e a piaci szereplők számára. Kérdés, mekkora szükség van egy 50. treasury-vállalatra.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Robert Kiyosaki Bitcoin Insights on Real Money and Digital Gold
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News