
A Binance alapítója, Changpeng „CZ” Zhao a hétvégén váratlanul felbukkant egy X Space-beszélgetésben, amelyet az Aster, egy feltörekvő decentralizált tőzsde szervezett. A platform különlegessége, hogy lejárat nélküli határidős szerződések kereskedésére épül. CZ a beszélgetésben őszintén beszélt arról, milyen formában kapcsolódik a projekthez, és pontosan milyen szerepet vállal benne.
CZ egyértelművé tette, hogy az Asterhez fűződő kapcsolata kizárólag tanácsadói jellegű. Saját szavaival élve csak termék- és technológiai kérdésekben segíti a csapatot, jogi vagy szabályozási ügyekben azonban nem vállal szerepet. „Nem vagyok jogász, és már voltak problémáim e téren korábban” – mondta, jelezve, hogy tudatosan távol tartja magát az érzékeny területektől.
Zhao kiemelte, hogy az Aster csapatában több egykori Binance-alkalmazott is dolgozik, akiket tapasztalt és megbízható szakembereknek nevezett. Szerinte ez a háttér nemcsak erősíti a projekt hitelességét, hanem közel tartja azt a BNB Chain ökoszisztémához, amelyhez CZ érzelmileg is kötődik. Mint fogalmazott, a közösséghez és a tokenhez való lojalitás fontos szempont számára, és így közvetve a BNB is profitálhat az Aster előrehaladásából.
Az Aster saját tokenje, az ASTER, az elmúlt napokban került reflektorfénybe, miután történelmi csúcsot ért el. Az árfolyam három nappal ezelőtt egészen 2,41 dollárig emelkedett, mielőtt visszacsúszott a mostani körülbelül 1,98 dolláros szintre, ami több mint 18%-os korrekciót jelent. A kriptovilágban mostanában egyre nagyobb figyelem irányul a perpetual DEX-ekre, különösen a Hyperliquid és natív tokenje, a HYPE körüli felhajtás miatt. Ebben a közegben az Aster is egyre inkább saját helyét igyekszik megszilárdítani, miközben CZ jelenléte tovább növeli a projekt ismertségét és hitelességét.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.