Megszűnik a Bit.com kriptotőzsde – ezekre kell figyelni

28-Dec-2025 Bitcoinbazis.hu

A Bit.com bejelentette, hogy teljesen megszünteti működését. A kriptotőzsde a szolgáltatásait ütemezetten vezeti ki, hogy a felhasználóknak elegendő idejük legyen pozícióik lezárására és eszközeik biztonságos kivonására. A Bit.com 2020 augusztusában indult, a Matrixport nevű kriptópiaci pénzügyi szolgáltató vállalat kiválásaként.

Fokozatos kivonulás a piacról

A vállalat közlése szerint a leállás több szakaszban zajlik, elkerülve a hirtelen fennakadást. Új felhasználói fiókokat már nem lehet létrehozni, a kereskedési funkciók pedig lépésről lépésre szűnnek meg. A tervek alapján 2026 január végére leáll a kereskedés, ezt követően a platform elsődleges célja az lesz, hogy az ügyfelek ki tudják utalni a náluk tartott eszközöket.

A határidőig a felhasználók továbbra is hozzáférnek fiókjaikhoz, látják egyenlegeiket, és kezdeményezhetnek kifizetést. A cég szerint a legtöbb kiutalás néhány órán belül teljesül, az elhúzódó eseteket pedig kiemelten kezeli az ügyfélszolgálat. Lehetőség van arra is, hogy a felhasználók közvetlen kiutalás helyett egy partnerplatformra helyezzék át eszközeiket.

Szolgáltatások megszűnése eltérő ütemezéssel

Nem minden termék áll le egyszerre. Az azonnali (spot) piacon a kereskedés 2026. január 31-ig marad elérhető, ezt követően minden vételi és eladási lehetőség megszűnik. A származtatott ügyleteknél a korlátozás már életbe lépett: új pozíciók nyitására nincs mód, csak a meglévők zárhatók le.

A bányászathoz kapcsolódó szolgáltatások korábban érnek véget; ezeknél a Bit.com végső kifizetéseket, valamint részleges visszatérítést ígér a fel nem használt időszakokra. A hozamot termelő, lekötött konstrukciók január végéig még működnek, ezt követően azonban a felhasználóknak manuálisan kell kivonniuk az ott maradt összegeket. A kereskedés lezárása után a kis összegű maradványokat a rendszer automatikusan USDT-re válthatja, bizonyos tokeneknél viszont külön kiutalás szükséges.

Végső határidők és biztonsági figyelmeztetés

2026. február 1-jétől a számlán maradt összegek egy külön, kizárólag kiutalásra szolgáló rendszerbe kerülnek. Ebben a környezetben már nem lesz kereskedés vagy extra funkció, de az azonosítás és a kiutalás továbbra is elérhető marad. A végső határidő 2026. március 31., eddig lehet kiutalni a kriptoeszközöket; ezt követően a leállási folyamat lezárul.

A cég figyelmeztetett a csalási kísérletekre is: állításuk szerint csak hivatalos csatornákon kommunikálnak, és soha nem kérnek jelszót, privát kulcsot vagy helyreállító szavakat. A felhasználók számára az üzenet egyértelmű: bár a folyamat hosszú és szervezett, érdemes időben intézkedni, mert a végső hetekben nagyobb eséllyel fordulhatnak elő késések, amelyek kellemetlenséget okozhatnak.

További cikk: Tudtad, hogy az elmúlt egy évben közel megduplázódott a kriptósok száma világszerte?

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Binance Coin price risks a deeper dive as key BSC metrics slump
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News