Eredetileg Bitcoint bányásztak, ma már inkább 5 milliárd dollárnyi Ethereumot tartanak

16-Aug-2025 Bitcoinbazis.hu
Bitcoin miner ether reserve

A BitMine vállalat lett az első, amelynek vállalati kincstára meghaladta az 1 millió Ether ETH Price ETH Price birtoklását. Ez jelenlegi árfolyamon több mint 5 milliárd dollárnyi értéket képvisel a tartalékuk, és jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb bizalommal fordulnak az Ethereum felé.

Villámgyors ETH felhalmozás

A BitMine mindössze június 30-án indította el kincstári stratégiáját, vagyis kevesebb mint másfél hónap alatt jutott el a nulláról az 1,17 millió ETH-ig. Ez példátlan tempó még a kriptopiacon is, főleg úgy, hogy a vállalat egyetlen hét alatt több mint 317 ezer ETH-t vásárolt, mintegy 2 milliárd dollár értékben.

Tom Lee, a BitMine elnöke augusztus elején úgy fogalmazott: a céljuk, hogy villámgyorsan megszerezzék az Ethereum készletének 5%-át. Tekintve, hogy a teljes forgalomban lévő kínálat körülbelül 120 millió ETH, ez ambiciózus, de nem lehetetlen vállalkozás.

Verseny van az Ethereum-tartalékoló vállalatok között

A BitMine most már abszolút vezeti az intézményi ETH-gyűjtők rangsorát, megelőzve a korábbi éllovas SharpLink Gaminget, amely 728 804 ETH-t tart a könyveiben. Érdekesség, hogy SharpLink szinte a teljes állományát lekötötte staking formájában, és eddig több mint 1 300 ETH jutalmat termelt vele.

A Strategic ETH Reserve adatai szerint jelenleg 71 vállalat összesen 3,7 millió ETH-t birtokol, amely a teljes kínálat 3,06%-át teszi ki. Ráadásul ezek a cégek jelezték, hogy további 27 milliárd dollárt szánnak újabb Ethereum-vásárlásokra, ami akár 10%-ra is emelheti a vállalati részesedést a teljes készletből.

Eth tartalékoló vállalatok

Eth tartalékoló vállalatok

A BitMine teljesítményével a világ harmadik legnagyobb kripto-tartalékoló vállalatává is vált, közvetlenül a Bitcoin-központú Strategy (korábban MicroStrategy) és a MARA Holdings mögött. Ez a pozíció nemcsak presztízst jelent, hanem piaci befolyást is: minél nagyobb részt birtokolnak egy digitális eszközből, annál nagyobb hatással lehetnek annak jövőbeli árfolyamára és ökoszisztémájára.

A BitMine a felhalmozás finanszírozására újabb lépést tett: 20 milliárd dollárral bővítette részvénykibocsátási programját. Az agresszív stratégia meghozta a hatását a részvénypiacon is: a cég részvényei több mint 1100%-ot emelkedtek, napi átlagos forgalmuk pedig 2,2 milliárd dollárra ugrott, amivel már a 25. legforgalmasabb amerikai részvény közé tartozik.

Több, mint spekuláció

A BitMine lépése túlmutat egy egyszerű spekuláción. Az Ethereum ETH Price ETH Price ma már nem csupán egy kriptovaluta, hanem egy alapvető pénzügyi infrastruktúra, amelyen decentralizált pénzügyi alkalmazások, NFT-piacok és számtalan innováció épül. Az intézményi szereplők egyre inkább úgy tekintenek rá, mint egy hozamot termelő digitális eszközre.

Az Ethereum ugyanis a staking révén folyamatos jutalmat kínál a birtokosainak, miközben hozzájárul a hálózat biztonságához. A BitMine és társai így nemcsak spekulálnak az árfolyam emelkedésére, hanem aktívan részt vesznek a hálózat stabilizálásában is.

Nem véletlen, hogy a híres befektető, Cathie Wood vezette Ark Invest is komoly átcsoportosítást hajtott végre: több millió dollárnyi befektetést vitt át a Coinbase és Robinhood részvényekből a BitMine papírjaiba. Ez jól mutatja, hogy az intézményi bizalom növekszik az Ethereum-tartalékokat halmozó vállalatok iránt.

Bitcoin bányász alapok

A BitMine – vagy teljes nevén BitMine Immersion Technologies – nem csupán névváltással csatlakozott a kriptoszektorhoz. Korábbi tevékenységei között szerepel a Bitcoin-bányászat, de ma már elsősorban Ethereum-gyűjtő és -tároló vállalatként ismerik.

A cég eredetileg Bitcoin bányászgépek üzemeltetésével kezdte. Több helyszínen működött bányászfarmjuk– például Trinidadban és Texas államban is –, ahol ipari méretű adatközpontokat üzemeltetett, amelyek robbanásbiztos hűtési technológiát (immersion cooling, innen a név) és üzemeltetést (MaaS – Mining-as-a-Service) kínáltak.

Az elmúlt hónapokban azonban a BitMine példátlan sebességgel vált az Ethereum piac egyik legfontosabb szereplőjévé. Az 1 millió ETH feletti állomány nemcsak mérföldkő, hanem egy új korszak jele: a vállalatok közötti verseny immár nemcsak a Bitcoinban, hanem az Ethereum területén is felgyorsult.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Litecoin Price Approaches $140 Resistance, What's Next?
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News