Napi 14 milliárd forint: így működik a kriptós pénzmosás új ökoszisztémája

28-Jan-2026 Bitcoinbazis.hu

A kínai nyelvű, szervezett bűnözői hálózatok és csoportok immár a nagyjából 82 milliárd dollárnyi, kriptovalutához kötődő pénzmosási tevékenység körülbelül egyötödét tették ki 2025-ben. A Chainalysis január 27-én közzétett jelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt öt évben az ilyen hálózatok az összes illegális kriptovalutás pénzmozgás 20%-át adták:

Ezek főként a Telegramon és a kapcsolódó úgynevezett escrow-platformokon keresztül működnek. Ez utóbbiak egyfajta közvetítő szolgáltatásként működnek a felek között és letétként veszik át a pénzt az egyik féltől és addig nem oldják fel a zárolást, amíg a másik fél nem igazol valamilyen teljesítést. Ezek a szervezett csoportok így hirdetik magukat például Afrikában:

Egyre nehezebb küzdeni a pénzmosás ellen, ahogy a tevékenység a decentralizált rendszerekbe vándorol át

A Chainalysis elemzői szerint a bevezetőben említett arány már olyan méretű növekedés, ami messze meghaladja a centralizáltan működő kriptotőzsdéken vagy DeFi protokollon keresztül zajló pénzmosás növekedését.

A dokumentum adatai alapján a kínai nyelvű pénzmosó hálózatok 2025-ben önmagukban több mint 16 milliárd dollárt kezeltek, ami naponta körülbelül 14 milliárd forintnak felel meg, mintegy 1800 aktív tárcán keresztül. Az egész ökoszisztéma középpontjában a fentebb említett letéti platformok állnak, például a Huione és a Xinbi, amelyek letéti piactérként működnek, és elsősorban illegálisan szerzett pénzeszközök cseréjére szolgálnak.

Bár a hatósági fellépések megzavarták néhány ilyen platform működését, a Chainalysis szerint ilyenkor a résztvevők gyorsan más csatornákra váltanak, így a hatás hosszú távon csekély. A jelentés konkluziója az, hogy a nemzeti jogszabályok különbözősége, a határok, az információmegosztás hiánya és a korlátozott nyomonkövetési lehetőségek miatt a kriptovalutás pénzmosásoknál alacsony a lebukás kockázata, miközben magas a nyereség. A dokumentum arra is felhívta a figyelmet, hogy a csalások egyre nehezebben követhetők a decentralizált pénzügyi rendszerek elterjedése miatt.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: US Dollar Index (DXY) Slips Below Key Level That Preceded Bitcoin Rallies in 2017 and 2020
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News