
A Krakenen jelenleg több kereskedési verseny is fut, amelyekben a felhasználók különböző spot- és határidős piacokon mérhetik össze teljesítményüket. Az aktuális kihívások között 8 ezer és 26 ezer dollár közötti értékű nyereményalapok is vannak, a jutalmakat pedig egyes versenyeken a kereskedési volumen, máshol a realizált eredmény alapján osztják ki. A részvétel feltételei és az elérhető termékek régiónként természetesen eltérőek lehetnek.
A Kraken versenyoldala alapján, jelenleg öt aktív kihívás érhető el Magyarországról. Ezek között három spot- és két futures-verseny található.
A nyereményalapokat a Kraken az egyes versenyekhez meghirdetett tokenmennyiség aktuális dollárértéke alapján is feltünteti, így ezek értéke a kampány során változhat.
A kihívások egyik fontos különbsége, hogy nem mindenhol ugyanaz alapján rangsorolják a résztvevőket.
A CSPR spotversenyben például legalább 100 000 CSPR értékű kereskedés szükséges a részvételhez, a jutalom pedig a résztvevő kereskedési volumen szerinti rangsorától függ. Az első helyezett 1 millió CSPR-t kap, míg a további helyezettek különböző kategóriák alapján részesülnek a nyereményalapból. A 201. helyezéstől egy elkülönített 3,1 millió CSPR-os keretből arányosan osztják ki a jutalmakat.
A CSPR perpetual futures verseny ezzel szemben már nem egyszerűen a kereskedési mennyiséget nézi. Itt a résztvevőket az elért, realizált USD-alapú eredmény alapján rangsorolják. Legalább 5 dollár realizált nyereség szükséges a rangsoroláshoz, a negatív eredménnyel zárók pedig nem jogosultak jutalomra. A legjobb helyezett 800 000 CSPR-t kaphat, míg a további kategóriákban szintén meghatározott tokenmennyiségeket osztanak ki.
A PROS kereskedési kihívás ismét más konstrukciót használ. A részvételhez legalább 500 PROS értékű spotkereskedést kell végrehajtani, a jutalom pedig a PROS-ban elért kereskedési volumen szerinti helyezéstől függ. Az első helyezett 5000 PROS-t kap, a 2-3. helyezettek 2500-2500 PROS-t, az 51-200. helyezettek pedig egyenként 80 PROS-t. A 201. helyezéstől egy 11 000 PROS-os keretet osztanak szét arányosan.
Ezért a versenyeknél nem elég a meghirdetett nyereményalapot megnézni, a nevezés előtt érdemes az adott kihívás teljes szabályzatát átolvasni.
A versenyek a Kraken Pro felületén érhetők el. A mobilalkalmazásban a Egyéb → Promóciók → Versenyek útvonalon lehet megkeresni az aktuális kihívásokat, majd az adott versenynél a Regisztráció gombbal lehet nevezni.

Globális ranglista és 30 napos jutalmak a Kraken versenyein.
Fontos, hogy egyes versenyeknél már a kereskedés megkezdése előtt regisztrálni kell. A PROS és a CSPR versenyek hivatalos szabályzata is külön meghatározza a nevezés menetét és azt, hogy csak a verseny időszakában, illetve a feltételeknek megfelelően végrehajtott ügyletek számítanak.
A Kraken azt is előírhatja, hogy a résztvevő ellenőrzött, megfelelő státuszú fiókkal rendelkezzen. A jogosultság emellett attól is függ, hogy az adott termék vagy promóció elérhető-e a felhasználó lakóhelye szerinti joghatóságban.
A régiós korlátozások különösen a futures-versenyeknél fontosak. A Kraken egyes derivatív versenyeinek szabályzata kifejezetten kizárja az Európai Gazdasági Térséget, miközben más, spotpiaci kampányok, mint a jelenlegi PROS- és CSPR spotverseny az EGT-ben is elérhetők.
Ez azt jelenti, hogy magyar felhasználóként nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy minden aktuális Kraken-verseny elérhető. A konkrét kihívás szabályzatát és a bejelentkezés után megjelenő jogosultságot kell ellenőrizni.
A kereskedési versenyek mellett a Kraken egyébként több fronton is építi az európai jelenlétét, például a tokenizált részvények bevezetésével.
A kereskedési versenyek természetesen nem változtatják meg a kriptopiacok kockázatait. A futures-termékeknél a tőkeáttétel a nyereséget és a veszteséget is felerősítheti, ezért ezek a termékek nem minden befektető számára megfelelőek.
A versenyek ugyanakkor nagyobb aktivitásra ösztönözhetnek, hiszen a magasabb kereskedési volumen vagy jobb eredmény jobb helyezést jelenthet. A nyeremény lehetősége ezért önmagában nem jelent kereskedési előnyt.
A részvétel előtt érdemes ellenőrizni az adott verseny határidejét, minimális követelményeit, rangsorolását és a régiós korlátozásokat.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.