Kriptoszakértők szerint a JP Morgan mesterségesen manipulálhatta a bitcoin-árfolyam zuhanását

24-Nov-2025 Bitcoinbazis.hu
bitcoinárfolyam-csökkenés okai

A kriptoelemzők körében még hetekkel az október 10-i kriptopiaci zuhanást követően sem csitulnak a viták: egyes szakértők szerint nem a kedvezőtlen makrogazdasági hírek idézték elő az összeomlást, hanem a JP Morgan időzített információs támadása. Úgy vélik, a bankóriás egy majdnem másfélhónapos MSCI-dokumentumot előásva keltett félelmet a Strategy kivezetésének kockázataival kapcsolatban. A jelentés nyilvánosságra kerülését követő néhány órában többmilliárd dolláros likvidáció rázta meg a piacot, a kritikusok szerint pedig ez nem a véletlen műve volt.

Az bitcoin-szakértők szándékos, időzített pánikkeltésre gyanakszanak

A Bitcoin For Corporations elemzői szerint – élükön Adriannal – az október 10-i események mesterséges manipuláció eredményei, amelynek bűnbakjául a JP Morgant tették. A világ legnagyobb vállalati bitcoin-tartalékát kezelő cég, a Strategy (MSTR, korábban: MicroStrategy) MSCI USA és a Nasdaq 100 indexekből való kivezetéséről szóló dokumentum ekkor már 42 napja elérhető volt, ám a piac semmilyen reakciót nem mutatott.

Egészen addig, amíg az amerikai multinacionális pénzügyi vállalat ismét elő nem vette a már eleve negatív hangulat uralta piacon, hogy a bizonytalanságot fokozva elindítsa a mintegy 6,5 billió forintnak megfelelő likvidációs hullámot.

BTC-árfolyam esése 2025. október 10.

A BTC-árfolyam esése az október 6-ai történelmi csúcs után │ CoinBase

Adrian szerint az MSCI is szerepet játszhatott a manipulációban, ugyanis a konzultáció meghosszabbítását alig 16 perccel Donald Trump új vámbejelentése előtt publikálták, ezzel teljes káoszt szabadítva a piacra:

Egy lejárt sztorit használtak fel újra, hogy felgyorsítsák az eladási hullámot

– magyarázta Adrian.

Gyanús lépések 2025 májusa és október között

Az elemzők négy kulcsfontosságú eseményt emelnek ki, amelyek arra utalnak, hogy a JP Morgan összehangolt támadást indított a BTC-tartalékkal rendelkező cégek ellen:

  • Május 14. – A Strategy-ellenes narratíva sokak szerint már Jim Chanos „Long BTC, Short MSTR” bejelentésében megalapozódni látszik.
  • Július 7. – A JP Morgan radikálisan, 50%-ról 95%-ra emeli a Strategy kereskedés fedezeti követelményét, ezzel megtörve a tőkeáttételes long pozíciókat.
  • Szeptember 12. – A Metaplanet tőkebevonása állítólagos pánikot vált ki az MSCI-nél, és attól tartanak, hogy több cég is a Saylor-féle bitcoinos üzleti modell felé fordul.
  • Október 10. – Az MSCI időzítetten, közvetlenül Trump vámbejelentése előtt kommunikálja a konzultáció meghosszabbítását, amely percekkel később globális flash crash-be torkollik.

A kritikusok szerint túl sok az egybeesés ahhoz, hogy puszta véletlenekről legyen szó:

Ez lehetetlen, hogy véletlen legyen. A makrogazdasági pánikot füstfüggönyként használták, hogy elrejtsék a bejelentést.

– olvasható Adrian bejegyzésében.

Hogyan reagált a piac és a szakértői közösség?

Mario Nawfal kriptokommentátor szerint a JP Morgan medvés hangvételű elemzése klasszikus Wall Street-időzítésként erősítette tovább a félelmet. Úgy véli, az október 10-i összeomlás nem fundamentális törés volt, hanem váratlan indexkockázat okozta technikai pánik egy amúgy is feszült piacon.

Simon Dixon befektetési bankár még keményebb szavakkal fogalmazott, egyenesen „vazallussá tételi taktikákról” beszélt Michael Saylor cégének és a BTC árfolyamának BTC Price BTC Price befolyásolása érdekében. Dixon azonban magát Saylort is bírálta, amiért arra bátorítja az embereket, hogy hitelt vegyenek fel a bitcoinjukra, ami a likvidációkon keresztül központosítást tesz lehetővé.

A Strategy részvényei mindeközben meredek zuhanórepülésbe kezdtek: egy hónap alatt több mint 40%-ot estek, míg a BTC 2025 eleje óta 12%-ot veszített értékéből.

Saylor visszautasította a vádakat, és kiállt a hosszú távú stratégiája mellett

Saylor elutasította a felvetéseket, mondván, hogy a Strategy nem befektetési alap, hanem egy szoftveres bevételekkel és bitcoin-fedezetű hiteltermékekkel foglalkozó vállalat, küldetésüket pedig nem befolyásolja az MSCI kategorizálása.

Az MSCI végső döntése 2026. január 15-én várható, és az elemzők továbbra is úgy gondolják, hogy a JP Morgan riasztása egybeesett az MSTR gyenge teljesítményével. Mivel a Strategy részvényei gyakorlatilag a bitcoin teljesítményétől függnek, a Cryptonews elemzői szerint komoly következmények várhatók.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Bitcoin Recovery Gains Strength as Selling Pressure Eases, Analysts Say
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News