Folytatódik a kriptós cégek tőzsdei hulláma – egy újabb gigász csatlakozik

23-Sep-2025 Bitcoinbazis.hu

A kriptovaluták letéti kezelésével, kereskedelmével foglalkozó BitGo bejelentette, hogy nyilvános részvénykibocsátást tervez az Egyesült Államokban, és a New York-i Értéktőzsdén kíván tőzsdére lépni. Mindezt az olyan cégek nyomdokában, mint a Circle, a Bullish és a Figure, amelyek szintén nyilvános részvénykibocsátást hajtottak végre a közelmúltban.

A BitGo, amely júliusban benyújtotta S-1 IPO-nyilatkozatának első tervezetét, 2025 első felében közel 4,2 milliárd dolláros bevételnövekedést jelentett, szemben az előző év mindössze 1,1 milliárd dolláros bevételével. Ez közel négyszeres növekedést jelent. Azonban a nettó eredmény körülbelül 12,6 millió dollárra csökkent az előző időszakban elért 30,9 millió dollárról, így a 2024 első félévében még 2,76%-os nettó nyereséghányad 2025 első hat hónapjában mindössze 0,30%-ra esett vissza. Ezt a benyújtott jelentés adatai mutatják.

A BitGo sem akar kimaradni a tőzsdére lépés trendjéből a kriptoszektorban

A letétkezelő, amelynek értéke a 2023-as C sorozatú finanszírozási körben 1,75 milliárd dollár volt, közölte, hogy június végén 90,3 milliárd dollár értékű eszközt tartott a platformon, több mint 4600 ügyfelet (szerződéses intézményeket és nagy vagyonnal bíró magánszemélyeket) és több mint 1,1 millió végfelhasználót szolgált ki több mint 100 országban. Az S-1 bejelentés feltételei szerint a BitGo társalapítója és régóta vezérigazgatója, Mike Belshe megtartja a szavazati jogok többségét a kettős osztályú részvénystruktúrán keresztül, amely alapján a BitGo az NYSE szabályai szerint „irányított vállalatnak” minősül. A dokumentum szerint a társaság jelenleg nem kíván élni az e minősítéshez kapcsolódó irányítási mentességekkel, bár a jövőben elképzelhető, hogy mégis alkalmazni fogja azokat. Ennek keretében a következő mentességek szerezhetőek a teljesség igénye nélkül: nem kötelező, hogy a kompenzációs bizottság és a jelölőbizottság kizárólag független igazgatókból álljon és az irányított vállalatok kevesebb információt kötelesek nyilvánosságra hozni a vezetői döntéshozatalról és a bizottságok működéséről.

A BitGo IPO-bejelentése az amerikai jegybank, a Federal Reserve múlt heti kamatcsökkentését követően érkezett, és számos kriptós cég közelmúltbeli, nagy figyelmet kiváltó tőzsdei debütálását követi. Így többek között a stabilcoin-kibocsátó Circle, a Bullish kriptotőzsde és a Figure hitelezési cégét. Más cégek, mint például a Gemini, a Grayscale és a Kraken, szintén fontolgatják a tőzsdére lépést. Az ügylet vezető aláírói a Goldman Sachs és a Citi, és a cég a NYSE-n kíván tőzsdére lépni „BTGO” tickerrel. Az S-1 nem tartalmazta az árfolyam-tartományt és a részvények számát. Az S-1 egy részletes nyilvános tájékoztató, amely többek között pénzügyi kimutatásokat, tulajdonosi viszonyok bemutatását és kockázati tényezőket tartalmaz. Célja, hogy átlátható információt nyújtson a befektetőknek, mielőtt a vállalat részvényei megjelennek a tőzsdén. Ez az első hivatalos lépés az IPO folyamatában, és az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) alaposan átvizsgálja, mielőtt jóváhagyja a nyilvános kereskedést.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Crypto Market Update Sept 23: TROLL Soars on Coinbase Listing News
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News