Kínos tévedés: az adatbiztonsági elemző hívta fel a figyelmet az Ethereum tévedésére

05-Jul-2026 Bitcoinbazis.hu

A kriptovaluták világában a technológiai fejlesztések mellett legalább ugyanekkora jelentősége van a bizalomnak, a fundamentális háttérnek, a hitelességnek és a pontos kommunikációnak. Egyetlen félrevezető állítás pillanatok alatt rombolhatja le egy törékeny platform hírnevét, különösen a közösségi média ereje miatt. Szerencsére azonban az Ethereum ehhez már „túl nagy”.

Most ugyanis az Ethereum csapata hozta saját magát meglehetősen kellemetlen helyzetbe, miután azt állították, hogy az egyik legismertebb adatvédelmi VPN, a Proton kriptós fizetési lehetőségei közé bekerült a legnagyobb altcoin. A posztra egyébként ZachXBT is reagált.

Az adatvédelmi elemző javította ki az Ethereum csapatát

Az eset július 4-én történt, amikor az Ethereum hivatalos X-oldala olyan bejegyzést tett közzé, amely alapján azt lehetett feltételezni, hogy a svájci Proton szolgáltatásai etherrel is előfizethetők. Erre reagált ZachXBT, aki rövid, de annál egyértelműbb üzenetben cáfolta az állítást.

„A Proton jelenleg nem fogad el ethert az előfizetések kezelésére, kizárólag bitcoint.”

A megjegyzéshez képernyőképet is csatolt, amelyet a Proton hivatalos dokumentációja is alátámaszt. A vállalat valóban csak bitcoinnal történő fizetést fogad el, ráadásul ebben az esetben az automatikus megújítás sem elérhető, vagyis manuálisan kell kezdeményezni időről időre.

A Proton bitcoin iránti elköteleződését jól mutatja az is, hogy 2024-ben elindította saját self-custody tárcáját is, amely kizárólag a legnagyobb kriptovalutát támogatja.

A magánszféra védelmét kiemelten kezelő felhasználók számára oldalunk összegyűjtötte a legjobb kriptós VPN-szolgáltatásokat, ahol a Proton a harmadik helyet szerezte meg.

Nem először csap le a pontatlanságra

ZachXBT neve az elmúlt években összeforrt a blokkláncon végzett nyomozással, miután számos nagyszabású hackről, csalásról és visszaélésről számolt be – valamint segítette az érintett hatóságok és platformok munkáját is.

Az idei évben például azt állította, hogy a LAB token 95%-át bennfentes kereskedők uralják, valamint arról is beszámolt, hogy a Humanity Protocol 32 millió dolláros támadása akár megrendezett is lehetett.

Bár a mostani eset jóval kisebb horderejű, mégis kellemetlen. ZachXBT reputációja könnyen elveheti a bizalmat egy-egy projekttől, és egy ilyen apróbb hiba könnyen lehet az első dominó: az utóbbi időben ugyanis több ismert fejlesztő távozott az Ethereumtól, a pontos irányokat pedig Vitalik Buterin sem tudja kijelölni.

Az ether ETH Price ETH Price (ETH) egyébként meglepően erős hetet zárt így július elején: 12%-os erősödésével túlteljesítette a BTC-t, az XRP-t, a BNB-t, ugyanakkor alulmúlta a SOL-t és az ADA-t. Negyedéves hozamokat tekintve tavaly az ether 66%-ot erősödött, azonban 2023-ban és 2024-ben 13%-ot, illetve 24%-ot gyengült. 2016 óta két rossz évet két-három jobb év követ, vagyis minden esély megvan arra, hogy most, mielőtt ráfordulunk az utolsó negyedévre, az ETH akár kétszámjegyű növekedést is elérhessen.

Forrás: CoinGlass

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: South Africa Drafts Crypto Tax Rules Using Existing Tax System
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News