Rossz minősítés, emelkedő részvény – MicroStrategy, a piac paradoxona

28-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu

A MicroStrategy részvénye ismét olyan helyzetet teremtett, ahol a hagyományos pénzügyi logika és a kriptovilág realitása látványosan eltávolodik egymástól. Az S&P Global ugyanis nemrég B- hitelminősítést adott a cégnek – ez hivatalosan a „magas kockázatú, spekulatív, nem befektetésre ajánlott” kategória, angolul: junk rating. Ráadásul ez hat fokozattal marad el attól a szinttől, ahol egy vállalatot már „befektetésre alkalmasnak” neveznénk. Ennek ellenére a részvény emelkedett. Szép kis ellentmondás, de a MicroStrategynél ez lassan már normálisnak számít.

Saylor nem hagyta, hogy a „junk” kategória körbefusson a médiában. Villámgyorsan megfordította az ügyet, és történelmi áttörésként tálalta:

Ez az első eset, amikor a bitcoin kincstári stratégia hivatalos hitelminősítést kapott.

Vagyis nem kudarcról beszélünk, hanem mérföldkőről.

Más megfogalmazásban, nem arról van szó, hogy a MicroStrategy túl kockázatos, hanem arról, hogy a hagyományos pénzügyi rendszer egyszerűen még nem tudja értelmezni ezt a modellt. Marketingből jeles. Saylor a helyzetből előnyt kovácsolt, és ha az árfolyamot nézzük, a piac ezt egyelőre el is hiszi neki.

MicroStrategy részvényárfolyam (MSTR) – 6 hónapos grafikon, NASDAQ / Google Finance

Az MSTR árfolyama továbbra is szoros korrelációt mutat a Bitcoin árfolyamával. Rövid távon stabilizáció látszik ~$290 körül, de a trend irányát továbbra is a BTC fogja meghatározni. Ha a Bitcoin erősödik, az MSTR is tovább húzhat; ha korrekció jön, a részvény mozgása aránytalanul nagyobb lehet.

Az S&P sokkal egyszerűbben fogalmaz: a MicroStrategy pénzügyi helyzete szinte teljesen a Bitcoin árfolyamától függ. A cég vagyonának nagy része BTC-ben van, az adósságai viszont dollárban. Ez már önmagában egy kockázatos felállás. Ráadásul 2028-tól közel 8 milliárd dollárnyi kötvényt kell majd visszafizetnie, és ehhez jön még évente 640 millió dollár osztalék-fizetési kötelezettség is.

A MicroStrategy tehát ma már kevésbé szoftvercég, és sokkal inkább egy óriási tőkeáttétes Bitcoin-pozíció, amelyet dollárhitellel tartanak fenn. Ha a BTC BTC Price BTC Price emelkedik, a konstrukció zseniálisnak tűnik, ha viszont esik, akkor inkább sérülékenynek.

Bár a hitelminősítők óvatosak, a befektetők továbbra is úgy tekintenek a MicroStrategy-re, mint a Bitcoin árfolyamának erősített tükörképére. A cég több mint 640 ezer BTC-t tart, és folyamatosan növeli az állományt, függetlenül a rövid távú piaci ingadozásoktól. A jelenlegi árfolyam is ezt a bizalmat tükrözi.

Mindez nem előzmény nélküli, már korábban is írtunk arról, hogy a MicroStrategy Bitcoinból származó nyeresége több milliárd dollárt is elért már. Saylor maga pedig már korábban is kijelentette: „soha nem állunk le a Bitcoin vásárlásával.”

Az S&P tehát valójában arra próbál figyelmeztetni, hogy ha a Bitcoin árfolyama tartósan gyengülne, akkor a MicroStrategy pénzügyi szerkezete gyorsan sérülékennyé válhat. A piac viszont jelenleg nem ezt nézi. Amíg a történet él, Saylor pedig kitartóan vásárol és a befektetők hisznek benne, addig a részvény is tartja magát. Így a valódi kérdés nem az, hogy a minősítés mennyire jogos, hanem, hogy meddig tarthat még ez a lendület?

Borítókép: Pexels

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Work Dogs Listing Date in 2026 After 200 USDT Bonus Hike? Details
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News