Kriptós rémálom: 5 év börtönt kértek a Samourai Wallet alapítóira

05-Nov-2025 Bitcoinbazis.hu

A Samourai Wallet két alapítóját az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) már egy ideje célkeresztben tartja, de a héten várhatóan lezárul az ügyük. Az amerikai hatóság öt év börtönbüntetést kért a két alapítóra, mivel állítólag olyan Bitcoin-alapú adatvédelmi alkalmazást működtettek, amely több százmillió dollárnyi bűncselekményből származó bevétel tisztára mosásával hozható összefüggésbe. Még nyáron volt róla szó, hogy a két alapító július 30-án bűnösnek vallotta magát a frissített vádakban, külön-külön vádalkuban a vádhatósággal.

Az ítélethozatalról szóló memorandumában a kormány kijelentette, hogy a vádlottak magatartása a szövetségi ítélethozatali irányelvek szerint 35-ös bűncselekményi szintnek felel meg. Ez a tartomány általában 168-210 hónapos börtönbüntetést von maga után. Mivel azonban a bűncselekmény törvényes maximuma öt év, az ügyészek a törvény által megengedett teljes büntetést kérik. Az ítélethozatalra a héten kerül sor Keonne Rodriguez és William Lonergan Hill ügyében is. Ő lenne Rodriguez:

Az amerikai kormány kíméletlenül le akar számolni az adatvédelmi eszközökkel

A Samourai Wallet elleni fellépés csak egy újabb állomása annak a szigorodó amerikai fellépésnek, amely a kriptovalutákhoz kapcsolódó adatvédelmi (privacy) eszközöket célozza. A Samourai-ügy kísértetiesen hasonlít az Igazságügyi Minisztérium korábbi eljárásához a Tornado Cash ellen. Annak az Ethereum-alapú mixernek a fejlesztőit szintén pénzmosási tevékenység lehetővé tételével vádolták. A Tornado Cash fejlesztőit, köztük a holland programozót, Alexey Pertsevet azzal vádolták meg, hogy tisztában voltak azzal, hogy a platformot pénzmosásra használják, mégis fenntartották annak infrastruktúráját. Az amerikai hatóságok azzal érveltek, hogy a decentralizációra vonatkozó állítások túlzóak voltak, és azt állították, hogy a fejlesztők jelentős ellenőrzést gyakoroltak a platform működése felett. Amikor 2022-ben bejelentették a Tornado Cash ügyet, az sokkolta a kriptoszektort, mivel ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok büntetőjogi vádat emelt nyílt forráskódú blokklánc-szoftverek fejlesztői ellen.

Október 31-én, pénteken nyújtották be az ügyészek azt a memorandumot, amelyben öt év börtönbüntetést kértek mindkét alapító, Keonne Rodriguez és William Lonergan Hill számára.

A beadvány szerint a két alapító közel egy évtizeden át birtokolt és üzemeltetett egy állítólagos pénzmosó szolgáltatást, amellyel ügyfeleik nevében több millió dollárnyi bűncselekményből származó bevételt mostak tisztára. A dokumentum szerint 2015 és 2024 között több mint 237 millió dollárt mostak tisztára a Samourai-n keresztül, és a tranzakciók állítólag olyan bűncselekményekhez kapcsolódtak, mint a csalás vagy a bérgyilkosság. Rodriguez vezérigazgatóként, Hill pedig technológiai igazgatóként dolgozott ebben az időszakban. A Tornado Cash-ügyhöz hasonlóan a Samourai Wallet-ügy is alátámasztja az amerikai kormány álláspontját, miszerint a fejlesztők és a vezetők felelősségre vonhatók az általuk fejlesztett eszközök használatáért.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Chainlink Price Tests 2025 Lows as Bears Dominate, Will $12 Hold?
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News