Valaki két éve pontosan megjósolta a BTC árfolyamcsúcsot – most itt az új jóslata

27-Dec-2025 Bitcoinbazis.hu

A teljesen anonim módon történő posztolást lehetővé tevő 4chan egyik névtelen felhasználója, aki nagyjából két évvel ezelőtt helyesen jelezte előre 2025. október 6-ára a Bitcoin ciklusának csúcspontját, most egy sokkal agresszívebb előrejelzéssel tért vissza. A kereskedő szerint a Bitcoin árfolyama 2026-ban eléri a 250000 dolláros értéket. Az előrejelzés pont akkor bukkant fel és kezdett el terjedni a közösségi oldalakon, amikor számos on-chain és technikai mutató lefelé forduló irányt mutat. 2023 decemberében a névtelen posztoló inkább egy időalapú ciklusmodellt vázolt fel, mint árjóslatot. A tézise a történelmi szimmetrián alapult:

Szerinte 1064 nap telt el a medvepiac mélypontjától a ciklus csúcsáig, amelyet majdnem 364 napos csökkenés követett. Ezen struktúra szerint jósolta a következő történelmi csúcst 2025. október 6-ára és emlékezhetünk rá, a Bitcoin ebben az időszakban tetőzött éppen, majd 4 nappal később összeomlott az ár. Ez a pontosság még a szkeptikusok körében is hitelt adott szavainak, így új előrejelzésére is sokan felfigyeltek:

Nem véleményt fogalmaz meg, hanem szimplán következtet a névtelen jós

A legutóbbi bejegyzésében a névtelen jós azt állítja, hogy a tágabb struktúra nem tört meg. Ebben az értelmezésben a jelenlegi visszaesés egy újabb bővülési szakasz előtti visszahúzódási fázist jelent csak, amelynek következő csúcspontja 2026-ra tehető. A rövidtávú adatok mindenesetre egészen más képet mutatnak. A Bitcoin Combined Market Index (BCMI) visszaesett a korábban magas szintekről, amelyek történelmileg a ciklus késői szakaszához kapcsolódnak. A BCMI a Bitcoin piac egészségi állapotát méri, és több mutatót kombinál, úgy mint a piaci érték és a realizált érték aránya, a befektetők átlagos nyereség-veszteség állapota vagy éppen a piaci hangulat mérőszáma. A magas BCMI értékek gyakran túlzott optimizmust és késői ciklust jeleznek, míg az alacsony értékek inkább alulértékeltséget vagy ciklusok kezdetét.

De a momentum indikátorok is gyengültek, és az árfolyam folyamatosan küzd, hogy visszatérjen a korábbi szintek közelébe. Eközben keresletnövekedés – az új vevők aktivitásával mérve – jelentősen lelassult a 2025 eleji csúcsokhoz képest.

Hasonló keresletlassulások előzték meg a nagyobb korrekciókat a korábbi ciklusokban, például 2021-ben és 2017-ben. Az anonim előrejelző viszont megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a medvepiaci jelek határozzák meg a teljes ciklust. A korábbi bikapiacok idején is több hónapos korrekciókat és keresleti visszaeséseket lehetett tapasztalni, aztán kilőtt az ár.

Történelmileg a legerősebb emelkedési fázisok a szkepticizmus, nem pedig az optimizmus időszakait követték. Erre mutat rá a posztoló is, aki szerint a 2026-os jóslata nem vélemény, hanem szimplán a ciklus mechizmusának folytatásából következő szám. Bárhogy is legyen majd a jóslattal, az biztos, hogy most a Bitcoin egy középúton küszködik, ahol a kereslet csökkenése vagy éppen makrogazdasági tényezők húzzák visszafelé, miközben az intézményi infrastruktúra, az ETF-ek, a fizetési csatornák mind előre tolják. Az aktuális jelek azonban nem jók:

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: BTC stumbles as gold, silver and copper soar to new records Friday
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News