Újabb gyanúsított került elő a Terraform összeomlásának felelőseként

25-Feb-2026 Bitcoinbazis.hu
Terraform

A Terraform Labs és csődbiztosa azzal vádolta meg a Jane Street kereskedelmi céget, hogy bennfentes információkat használt fel, és jelentős profitot szerzett a platform 40 milliárd dolláros összeomlásából.

Todd Snyder, a bíróság által kinevezett, a Terraform Labs felszámolását végző csődbiztos állítólag hétfőn pert indított a Jane Street, annak társalapítója, Robert Granieri, valamint két alkalmazottja, Bryce Pratt és Michael Huang ellen egy manhattani szövetségi bíróságon. A jelentősen cenzúrázott beadványban az áll, hogy Pratt, a Terraform egykori gyakornoka, azzal a feladattal volt megbízva, hogy helyreállítsa a kommunikációt a Terraform korábbi alkalmazottaival.

A beadvány szerint Pratt létrehozott egy „Bryce titka” nevű csoportos csevegést, amelyben különböző Terraform-alkalmazottak és felsővezetők lettek meghívva, és ahol belsős információkhoz jutott, amelyeket továbbított a Jane Streetnek.

Az egyik beszélgetést, amit a Terraform Labs-ba történő befektetésről szólt, állítólag arra használták fel, hogy lényeges, nem nyilvános információk alapján nagy nyereséget hozó ügyleteket kössenek. A kereset szerint az egyik ilyen ügylet során a Terraform Labs 2022 májusában 150 millió TerraUSD-t vett ki titokban a Curve3pool likviditási poolból. A Jane Streethez kapcsolódó tárca 10 perccel később 85 millió TerraUSD-t vett ki ugyanabból a likviditási poolból – áll a keresetben.

Synder a The Wall Steet Journalnak elmondta, hogy „a Jane Street visszaélt a piaci kapcsolatokkal, hogy a saját javára manipulálja a piacot” a Terraform összeomlása során. Emiatt kártérítést követel „mindazoktól, akik kihasználták pozíciójukat és jelentős profitot szereztek a Terraform Labs hitelezőinek kárára”.

A Jane Street azonban azt állítja, hogy a kereset „alaptalan, opportunista állításokkal” van tele. A cég szerint „ez a kétségbeesett per egy átlátszó kísérlet arra, hogy pénzt szerezzenek, miközben jól ismert, hogy a Terra és a Luna tulajdonosok által elszenvedett veszteségek a Terraform Labs vezetése által elkövetett több milliárd dolláros csalás következményei voltak.”

A Jane Street a Terraform csődje miatt vizsgálat alá került

A Terraform Labs kriptocég 2022 májusában omlott össze, miután stabilcoinja, a TERRA elszakadt a dollártól. Testvér coinja, a LUNA token néhány nappal később szintén összeomlott.

Az a piaci csőd 40 milliárd dollárt törölt a kriptopiacról, és a cég vezérigazgatóját, Do Kwon-t, később 15 év börtönbüntetésre ítélték csalás és összeesküvés miatt.

A Jane Street egy több milliárd dolláros wall street-i kvantitatív kereskedelmi cég, amely a Terraform Labs-szel is kereskedett.

2023-ban a szövetségi ügyészek állítólag a Jane Street és Jump Trading több alkalmazottjának Telegram-üzeneteit vizsgálták, hogy megállapítsák, vajon a cégek követtek-e el olyan piaci manipulációt, amely Terra összeomlásához vezetett.

Ezekután Synder 2025 decemberében pert indított a Jump Trading ellen, amelyben azt állította, hogy a cég több milliárd dollárt keresett egy sor titkos üzleten a Terraformmal, miközben hazudott a stabilcoin képességeiről.

A Wintermute elemzési vezetője, Igor Igamberdiev 2023-ban azt állította, hogy nagy esély van arra, hogy a 85 millió TerraUSD kivonás mögött álló tárca kapcsolatban áll a Jane Street-tel és egy általa felfedezett Coinbase-betéttel. Ez a tranzakció a Terraform összeomlásának egyik fő okának tekinthető. Az FTX több nagy neve, köztük Sam Bankman-Fried és Caroline Ellison, az FTX létrehozása előtt a Jane Streetnél dolgozott. A Terra összeomlása után őket, valamint három további korábbi Jane Street-kereskedőt az FTX csődjének fő felelőseivé tették.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Bitcoin Adoption Surges as Price Stagnates – River
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News