A Washington DC főügyésze beperelte az Athena Bitcoin nevű kripto ATM-szolgáltatót, miután kiderült: az első öt hónap működése alatt a városban befizetett összegek 93 százaléka közvetlenül csalásokhoz kapcsolódott. A vád szerint a cég nemcsak szemet hunyt a visszaélések felett, de még busás, rejtett díjakat is beszedett az áldozatoktól.
A Brian Schwalb főügyész által benyújtott kereset szerint az Athena ATM-jein keresztül befizetett összegek döntő többségét olyan csalók irányították magánszemélyekhez, akik jellemzően idős embereket vertek át. A vállalat a vád szerint megtévesztően járt el: nem vezette be a szükséges biztonsági intézkedéseket, miközben a tranzakciók után elhallgatott, akár 26 százalékos díjakat számolt fel.
Az Athena pontosan tudja, hogy a gépeit elsősorban csalók használják, mégis elfordítja a fejét, mert így tetemes, rejtett tranzakciós díjakat zsebelhet be
– fogalmazott Schwalb.
Az ügy nem elszigetelt jelenség: az FBI adatai szerint csak 2024-ben közel 11 ezer panasz érkezett kripto ATM-ekkel kapcsolatban, a veszteségek pedig meghaladták a 246 millió dollárt (82,4 milliárd Ft). Több amerikai állam – köztük Arizona, Colorado és Michigan – már tranzakciós limitekkel próbálja visszaszorítani a visszaéléseket.
A vádirat külön kiemeli, hogy az Athena a szolgáltatási feltételekben egy „Transaction Service Margin” (tranzakciós árrés) kifejezést használt, anélkül, hogy egyértelművé tette volna: valójában rejtett díjról van szó. A vádak között szerepelnek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, valamint az idősek és sérülékeny felnőttek pénzügyi kizsákmányolása elleni törvények megsértése is.
A 2024. május és szeptember közötti időszakban az Athena állítólag több százezer dollárnyi rejtett díjat szedett be az áldozatoktól. Az érintettek medián életkora 71 év volt, az átlagos veszteség tranzakciónként 8000 dollárra (2,68 millió Ft) rúgott, egyetlen idős lakos pedig egy eset során 98 ezer dollárt (32,8 millió Ft) veszített. A főügyész hivatalának közleménye szerint az Athena megfelelési intézkedései „hatástalanok”, és a cég valójában egy „ellenőrizetlen csatornát” biztosított a nemzetközi csalások lebonyolításához.
Schwalb a nyilvánosságot is figyelmeztette: senki ne küldjön pénzt kripto ATM-en keresztül olyan személynek, akivel nem találkozott személyesen, különösen akkor, ha az illető kéretlen üzenetben kereste meg. A csalók gyakran tech-támogatásnak, befektetési tanácsadónak vagy banki képviselőnek adják ki magukat, és így veszik rá az áldozatokat az utalásra.
Az Athena jelenleg az Egyesült Államok kripto ATM-jeinek 13 százalékát üzemelteti, amivel a piac egyik legnagyobb szereplője a Bitcoin Depot és a CoinFlip mögött – derül ki a CoinATMRadar adataiból.
A probléma azonban nemcsak az Egyesült Államokban ismert. Ausztráliában az AUSTRAC szigorúbb szabályokat vezetett be a kripto ATM-üzemeltetőkkel szemben, beleértve az alacsonyabb készpénzlimiteket és a szigorúbb felügyeletet. Egy helyi szolgáltató, a Harro’s Empires például nem kapta meg a regisztrációja meghosszabbítását. Az Egyesült Államokban Spokane városa egyenesen betiltotta a kripto ATM-eket, miután kiderült, hogy a gépeket főként sérülékeny lakosok átverésére használják.
A törvényhozás is egyre inkább foglalkozik a kérdéssel. Dick Durbin, Illinois állam szenátora a közelmúltban benyújtotta a Crypto ATM Fraud Prevention Act nevű javaslatot, amely törvényi keretek közé szorítaná az üzemeltetést.
Az elképzelés szerint az új felhasználók naponta legfeljebb 2000 dollárt (kb. 670 ezer forintot) költhetnének ilyen gépeknél, 14 nap alatt pedig összesen 10 000 dollárt (kb. 3,35 millió forintot). Az 500 dollár (kb. 167,5 ezer forint) feletti tranzakciók esetén az üzemeltetőnek pedig kötelező lenne részletes beszélgetést folytatnia az ügyféllel.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.
Also read: Crypto Market RoundUp Sept 11: FACTR Up 10283%, HOLO Airdrop News