
A Wintermute, a londoni székhelyű algoritmikus kereskedési és likviditásszolgáltató cég viszonylag rövid idő alatt vált a digitális eszközök piacának egyik meghatározó szereplőjévé.
A Wintermute egy vállalat, amely 2017-ben jött létre, és főként Londont tekinti otthonának; de emellett jelen van New Yorkban és Szingapúrban is. A cég vezetője és alapítója Evgeny Gaevoy, aki korábban hagyományos pénzügyi szereplőként tevékenykedett, kereskedőként dolgozott az Optivernél, ahol ETF-üzletágat épített. Gaevoy elmondása szerint a kriptovaluták iránti érdeklődése 2017-ben kezdődött, amikor saját maga is vett némi bitcoint, és látva a piac volatilitását, ráébredt a benne rejlő lehetőségekre.

Evgeny Gaevoy Forrás: Wikipedia
A Wintermute egy olyan startupként indult, amely kvantitatív és algoritmikus kereskedési stratégiákat hozott át a kriptoeszközök világába, és viszonylag hamar sikerült toplistás szereplővé válnia a piacon.
A Wintermute üzleti modellje három fő pilléren áll: algoritmikus kereskedés, likviditás-szolgáltatás (a spot és derivatívák piacán) és OTC illetve DeFi termékek nyújtása.
Jelzésértékű adat, hogy 2024 novemberében a cég egy nap alatt OTC spot forgalmi rekordot ért el 2,24 milliárd dollárral.
Gyors pozíciófelvételük kulcsfontosságú volt a piacon: mivel viszonylag korán jelentek meg a kripto-likviditás nyújtása terén, így kihasználhatták a még kevésbé telített piacot. Emellett adott náluk a hagyományos pénzügyi tapasztalat. Gaevoy és csapata ugyanis nem csak kripto-gutu, hanem olyan háttérrel rendelkeznek, amely a kvantitatív kereskedésben és likviditás-kezelésben a hagyományos piacokon már évek óta alkalmazott tudás. Több régióban is jelen vannak, számos börzén és eszközben is aktívak, így szélesebb piacra tudnak hatni. Továbbá nem csak a tradícionális tőzsdéken, hanem decentralizált szerkezetekben is jelen vannak, ami a likviditásszolgáltatásban komoly előny lehet.
Bár a Wintermute sok dicséretet kapott, nem kerülte el őket a kritika sem. A kripto-közösségben időnként megjelentek olyan állítások, miszerint a cég piac- vagy token-manipulációval is foglalkozhat. 2025 október 10-én a kriptopiacokat jelentős korrekció rázta meg, több mint 20 milliárd dollárt értek el likvidálások – ekkor is a Wintermute cégek okolták a bitcoin árfolyam esés miatt.
A Wintermute helyzete rávilágít arra, hogy a háttérben működő likviditásszolgáltatók mennyire kulcsfontosságúak szereplők ma már a kriptovilágban, a piac hatékonysága és likviditása sokszor például általuk kerül fenntartásra vagy javításra. Ugyanakkor az ilyen cégek szerepe fokozott transzparenciát és szabályozási figyelmet is igényelne, hiszen amikor nagy mennyiségű pénzek mozognak, nehéz kizárni az érintett társaságok piaci érdekeltségeit. A Wintermute példája azt is igazolja, hogy a kriptovilágban nagy játékosként megjelenni villámgyorsan lehet, de a nagy volumen nagy felelősséggel is jár.
Az alapító Evgeny Gaevoy pénzügyi múltja és a cég agresszív növekedése egyszerre tekinthető példának és figyelmeztetésnek is: a kriptopiacon semmi sem garantált, még akkor sem, ha a volumen és technológiák lenyűgözőek.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.