
Ahogyan életünk egyre nagyobb részét uralja a digitalizáció és az applikációk, úgy nő sajnos a megfigyelés kockázata és úgy szűkül folyamatosan a magánszféra. A kriptovaluták erre kínálnak decentralizált megoldásokat, ugyanakkor számos közösségi média-alkalmazás szintén foglalkozik a kérdéssel.
A Telegram legnagyobb riválisának számító Signal a világ egyik legnépszerűbb végponttól végpontig titkosított üzenetküldő alkalmazása, amely legfrissebb kampányában a privát üzenetküldést kívánja összekapcsolni a pénzügyi automómiával. A legújabb és legmegosztóbb kampány a „Bitcoin for Signal” nevet kapta – mutatjuk, miről is van szó.
A Signal legfrissebb kampányának a célja, hogy integrálja a bitcoint
BTC Price
(BTC), mint fizetőeszközt. A kezdeményezést vezető fejlesztők az úgynevezett Cashu protokoll integrációján dolgoznak, amelynek alapja a „Chaumian Ecash” modell – röviden a BTC-tranzakciók anonimitását megerősítő folyamat.
A kezdeményezés mögött egyébként olyan blokklánc-szcénából ismert nevek állnak, mint Jack Dorsey, a Block alapítója, és Peter Todd, Bitcoin-fejlesztő. Mindkét szakember egyetért abban, hogy a Signalnak ideje elmozdulnia a jelenlegi MobileCoin-rendszerről egy nyíltabb és decentralizáltabb irányba, melyre a Bitcoin tökéletes megoldást képez.

A támogatók álláspontja szerint egy Bitcoin-alapú megoldás nemcsak a felhasználói szabadságot növelné, hanem új funkcionális szintre emelné a digitális fizetést az üzenetküldő platformokon.
A kezdeményezés azonban komoly kritikákat is kapott. Több szakértő – köztük José Pedro Sousa, az Aztec Network mérnöke – szerint a Bitcoin nem felel meg egy adatvédelmi központú alkalmazás követelményeinek, hiszen maga a blokklánc minden tranzakciót átlátható módon tárol.
Mások, például a Techlore digitális jogvédő szervezet, arra figyelmeztetnek, hogy a Bitcoin integrációja veszélybe sodorhatja a Signal felhasználóinak anonimitását. Sokan alternatívákat is javasolnak: a Monero és a Zcash például eleve privát tranzakciókra épül, így logikusabb választásnak tűnhetnek. A Cashu-ecash ugyan kísérletet tesz a Bitcoin tranzakciók anonimizálására, de egyelőre kevés bizonyíték van arra, hogy ekkora mértékű adatvédelmi igény mellett valóban skálázható megoldássá válhat.
Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk az Európai Unió jogszabálytervezetéről, amely a „Chat Control” néven vált ismertté. Ez a javaslat konkrétan megszűntetné az online magánszférát: a törvényterv ugyanis előírná, hogy az üzenetküldő alkalmazások – köztük a Signal és a WhatsApp is – képesek legyenek felhasználói üzeneteket átadni a hatóságoknak gyermekvédelmi célból. Bár Németország és több más tagállam ellenzi az elképzelést, az újabb szavazás decemberre várható. Ez a környezet különösen fontossá teszi a magánszféra-védelmi megoldásokat, mint amilyen a Bitcoin for Signal is szeretne lenni.
Miközben technológiai szempontból ígéretes megoldásokat kínál, adatvédelmi és szabályozási kérdések sokaságát is felveti. Egy sikeres megvalósítás történelmi jelentőségű lehet a decentralizált kommunikációban – de csak akkor, ha a magánszféra védelme és a felhasználói bizalom megmarad.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.