Vége a drága utalásoknak? A Western Union is kriptósítja a pénzküldést

27-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu

Annak ellenére, hogy egyre több és több riválisa jelenik meg, az egyik legismertebb pénzküldő szolgáltatás, a Western Union továbbra is jelentős globális szereplő a pénzátutalási szolgáltatások területén, több mint 4 milliárd dolláros éves bevétellel és hatalmas hálózattal, amely világszerte több százezer helyszínt ölel fel. A cég több mint 200 országban és területen, több mint 500000 ügynök hatalmas hálózatán keresztül működik, ami földrajzilag az egyik legkiterjedtebb pénzügyi szolgáltatóvá teszi. A vállalat pedig egyre inkább a digitális tranzakciók felé fordul, Branded Digital szolgáltatásai növekedést mutatnak, miközben egyes hagyományos piacok kihívásokkal szembesülnek.

A Branded Digital kifejezés a Western Union saját digitális pénzátutalási szolgáltatásaira utal, amelyeket közvetlenül a weboldalán és mobilalkalmazásán keresztül kínál. És most úgy tűnik, hogy a vállalat még jobban felgyorsítja digitális eszközökbe való befektetéseit. A vállalat harmadik negyedéves eredménybeszámolóján Devin McGranahan vezérigazgató bejelentette, hogy a Western Union megkezdte a stabilcoin-alapú elszámolási rendszerek tesztelését. A kezdeményezés célja a nemzetközi pénzátutalások egyszerűsítése és a likviditáskezelés javítása.

Ha a Western Union nem száll fel a vonatra, biztosan lemarad

A vezérigazgató elmondása szerint korábban óvatos álláspontot képviseltek a kriptovalutákkal kapcsolatban, leginkább a volatilitás, a nem egyértelmű szabályozás és az ügyfélvédelmi kockázatok miatt. Ez a megközelítés azonban változik az Egyesült Államokban javuló szabályozási környezet miatt. McGranahan szerint a GENIUS törvény nemrégiben történt elfogadása egyértelművé tette a stabilcoin kibocsátására és használatára vonatkozó szövetségi szabályokat. Ez az új keretrendszer nagyobb bizalmat ad a hagyományos fizetési szolgáltatóknak a blokklánc-alapú megoldások bevezetéséhez. Ennek eredményeként a Western Union megkezdte a stabilcoin-kompatibilis eszközök tesztelését műveletei során. Ezek a kísérleti programok blokklánc-elszámolási rendszereket használnak a levelező bankoktól való függőség csökkentése, a határokon átnyúló elszámolások felgyorsítása és a tőkehatékonyság javítása érdekében. A levelező bank egy másik bank vagy pénzintézet nevében végez pénzügyi tranzakciókat, például egy bank nem tud közvetlenül utalni egy másik országba, akkor egy levelező bankon keresztül küldi a pénzt.

Ezen felül a pénzátutalási óriás tovább bővíti partnerségeit a digitális natív cégekkel. Ezek a vállalatok arra törekednek, hogy kihasználják a Western Union infrastruktúráját azokban a régiókban, ahol a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférés továbbra is korlátozott, de a kriptovaluták elfogadottsága növekszik. McGranahan szerint szimplán több választási lehetőséget akarnak adni az ügyfeleiknek a pénzügyeik területén. A Western Union emellett igyekszik kiterjeszteni digitális tárca-kínálatát Latin-Amerikában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában, ahol nagy az átutalási igény és gyorsul a blokkláncok elterjedése.

Nem meglepő azért, hogy a vállalat igyekszik előre a kriptovaluták világában is. Legnagyobb riválisa, a MoneyGram már támogatja az USDC-fizetéseket, a Remitly pedig nemrégiben elindított egy több pénznemet támogató tárcát, amely fiat és digitális pénzeket egyaránt támogat. Látható tehát, hogy továbbra is aktív az a trend, amellyel a stabilcoinok egyre fontosabbá válnak a határon átnyúló átutalási költségek csökkentése és a globális fizetési szolgáltatók likviditásának javítása szempontjából. A stablecoinok akár 95%-kal is csökkenthetik az átutalási költségeket, és a globális átlagos díjakat körülbelül 6,6%-ról 3% alá csökkenthetik. Ez a kriptovaluta-alapú fizetések hirtelen emelkedéséhez vezetett, amelyek idén 70%-kal, több mint 10 milliárd dollárra nőttek.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Bitcoin Targets $120K Amid Channel Breakout and Momentum Surge
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News