Kiyosaki most a dollár összeomlása miatt kongatja a vészharangot – de már van megoldása

10-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu
Gazdag Papa

Az amerikai politikai rendszer válságáról és annak kriptovalutákra gyakorolt következményeiről tett kijelentései után Robert Kiyosaki, a híres amerikai üzletember és író, a Gazdag papa, szegény papa bestseller szerzője, ezúttal az amerikai dollár jövőjét kérdőjelezte meg.

Kiyosaki már hosszú ideje az Egyesült Államok nemzeti valutájának és a Fed monetáris politikájának hangos bírálója, előbbit hamisnak, utóbbit pedig hozzá nem értőnek bélyegezve. A híres szerző szerint aki készpénzt tart a bankban, az a fiat valuták elértéktelenedésével garantáltan hátrányba kerül.

Ehelyett ő a „kemény eszközökben” és a decentralizált hálózatokban látja a valódi vagyonmegőrzés lehetőségeit. Míg egyesek túlzásnak tartják kijelentéseit és úgy érzik, félelmet keltenek, mások következetes álláspontjaira hagyatkozva beállnak mögé.

Ezért vette Kiyosaki megint célba az amerikai dollárt

Kiyosaki kijelentései a dollárral szemben korántsem alaptalanok vagy új keletűek. A legtöbb modern valutához hasonlóan ma már az amerikai dollár mögött sincs valódi fedezet – sem arany, sem más valódi érték. Mindez a történelmi szinten álló államadóssággal, a dollár globális dominanciájának gyengülésével és az állandó inflációval az üzletember szemében a hamis pénzzel (fake money) egyenlő.

Kiyosaki itt nem áll meg: úgy véli, a Fed példátlan pénznyomtatása az elmúlt mintegy két évtizedben alapjaiban véve súlyosbította az inflációt és a pénzromlást. Ebből kifolyólag talán nem sokakat ért hidegzuhanyként a dollár gyengeségeiről és a vagyonvédelmi stratégiákról szóló legújabb bejegyzése.

Az M2 pénzmennyiség alakulása az Egyesült Államokban (2005–2025). │Forrás: Federal Reserve Bank of St. Louis (FRED)

Bejegyzésében kihangsúlyozta:

„A dollárban takarékoskodók vesztesek.”

Hogy ez miről árulkodik? Kiyosaki nézetei alapján a Fed túlzott pénznyomtatása és az ebből fakadó infláció elértékteleníti a megtakarításokat, amivel azok vásárlóereje is folyamatosan csökken. Ettől is izgalmasabb azonban, hogy hogyan készül a szerinte 1929 óta legnagyobb pénzügyi válságra. A felkészülésben a jól ismert eszközei – Bitcoin BTC Price BTC Price , arany és ezüst – mellett immáron az  Ethereum ETH Price ETH Price is helyet kapott. Ezeket a „valódi pénzeket” javasolja a pénzügyi guru, mert általuk megóvható a vagyon a pénzromlással szemben.

Kiyosaki szerint most már az Ethereum is a jövő befektetési eszközei közé tartozik

Az amerikai üzletember korábban elsősorban a nemesfémeket és a BTC-t támogatta, és elutasította az altcoinokat. Az ETH mögötti valós technológiai és pénzügyi infrastruktúra azonban úgy néz ki, meggyőzte, hogy a jövő pénzügyi rendszerének fontos szereplője lehet.

Még többet nyomhatott a latban az ETH köré épülő „digitális olaj” narratíva, a tokenizációs trend, vagy a tény, hogy egyre több Ethereum kincstári vállalat jelenik meg a kriptovilág térképén. Bármi is áll a háttérben, Kiyosaki is felült az ETH-vonatra.

Kiyosaki döntése az ETH támogatása mellett egyrészt jelzi, hogy a kriptoeszközök egyre inkább a globális pénzügyi diskurzus részévé válnak. Másrészt pedig a digitális eszközök szélesebb körű elfogadására ösztönözhet, amik hosszú távon akár felül is múlhatják a hagyományos, központosított intézményeket.

Kiyosaki üzenete világos: aki kizárólag a dollárban bízik, kimaradhat a gazdaság új korszakából, amiben a digitális eszközök – élükön a Bitcoinnal és az Ethereummal – nemcsak alternatív befektetések, hanem a pénzügyi szabadság új megtestesítői. Akár túlzónak érezzük állításait, akár előrelátónak, egy biztos: a pénz világa átalakulóban van, az alkalmazkodás pedig döntő szerepet fog játszani.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: DeFi Regulation Proposal Sparks Backlash and Fears
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News