Visszautasították az ultimátumot: beleállt az egyik legnagyobb AI-cég az amerikai kormányba

27-Feb-2026 Bitcoinbazis.hu

Az Anthropic egy amerikai, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat, amelyet 2021-ben alapított több korábbi OpenAI‑kutató, köztük Dario és Daniela Amodei. A cég modellje a Claude nagy nyelvi modell (LLM), amelyet 2023-ban mutattak be, és azóta több generáción ment keresztül. Az AI-szektor egyik vezető szereplőjéről van szó, nem csoda, hogy már egy ideje az amerikai kormány célkeresztjében is benne van. A Védelmi Minisztérium nemrégiben korlátlan katonai hozzáférést követelt a cég AI-technológiájához, ellenkező esetben a közel 400 milliárd dollárra értékelt startup kizárásra kerülhet az amerikai katonai ellátási láncból.

Az Anthropic az első AI-cég, amely nem adta be azonnal a derekát az amerikai kormánynak

Az Anthropic vezérigazgatója, Dario Amodei február 26-án, csütörtökön nyilvánosan visszautasította a Pentagon követelését. Ez az első alkalom, amikor egy nagy AI‑vállalat nyilvánosan szembeszállt egy amerikai kormányzati fenyegetéssel, amely a technológia feletti ellenőrzés átvételére irányul. Az Anthropic honlapján közzétett blogbejegyzésében Amodei ellentmondásosnak nevezte a Pentagon fenyegetéseit, rámutatva, hogy a Pentagon egyik véleménye szerint a cég biztonsági kockázat, a másik véleménye szerint viszont a Claude nélkülözhetetlen a nemzetbiztonsághoz (és ne legyenek kétségeink, a védelmi technológiákban az AI fejlődése óriási). Az Anthropic nem zárkózott el teljesen az együttműködés elől, de több feltételt is támasztott.

Eszerint tilos lenne a Claude felhasználása ellenséges harcosok autonóm célba vételére és amerikai állampolgárok tömeges megfigyelésére. A Pentagon viszont ezeket a feltételeket elfogadhatatlannak tartja. Az Anthropic szóvivője arról beszélt egy interjúban, hogy ugyan a Pentagon február 25-én adott egy újabb ajánlatot a cégnek, de ebben olyan jogi kiskapuk voltak ismét, amelyek lehetővé tennék a védelmi korlátok tetszőleges figyelmen kívül hagyását. A Védelmi Minisztérium szóvivője, Sean Parnell február 26-án nyilvános ultimátumot adott. Ha az Anthropic péntek öt óráig nem engedélyezi a Claude Gov korlátlan katonai használatát, azonnal megszüntetik vele a partnerséget, és ellátási lánc‑kockázatként jelölik meg a céget.

Ez egybevág azzal, amit az Anthropic vezérigazgatójának mondott Pete Hegseth védelmi miniszter még kedden. Hegseth azt is kiemelte, hogy az 1950-es a Defense Production Act segítségével jogilag is kötelezhetik a céget technológiája átadására. Az Anthropic számára a közvetlen veszteség egy 200 millió dolláros katonai szerződés. Az ellátási lánc‑kockázati besorolás azonban ennél sokkal súlyosabb: minden védelmi vállalkozónak igazolnia kellene, hogy nem használ Anthropic‑termékeket. Óriási a kockázat a vállalat számára, hiszen a vetélytársak mind lepaktáltak már a kormánnyal.

Elon Musk xAI‑ja megállapodást kötött a Grok titkosított rendszerekben való használatáról, elfogadva az összes törvényes célra vonatkozó katonai standardot. Az OpenAI és a Google is felgyorsította tárgyalásait a titkosított környezetbe való belépésről. Ettől függetlenül becsülendő Amodei hozzáállása, aki azt mondta, hogy a csúcskategóriás MI‑rendszerek egyszerűen nem elég megbízhatóak ahhoz, hogy teljesen autonóm fegyvereket működtessenek. Ha viszont ténylegesen megtörténik az, hogy a Védelmi Minisztérium jogi eszközökkel kényszeríti az Anthropicot technológiája átadására, akkor az a kriptocégekre vonatkozóan is precedenst teremthet. Ez pedig még jobban hangsúlyozza a decentralizált AI- és kriptós környezetek fontosságát. A decentralizált alternatívák jóval ellenállóbbak az állami beavatkozással szemben is. 27-én tehát letelik az Anthropicnak adott végső határidő és kiderül, hogy létezik-e olyan határvonal, amit egy technológiai vállalat meg tud és meg akar húzni az állami kontrollal szemben.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: XRP Stuck in Descending Channel: Rally to $1.80 or Fall?
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News