Újabb tőzsdén jegyzett amerikai vállalat tette le a voksát a bitcoin mellett

09-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu

Az elmúlt években egyre több vállalat ismeri fel, hogy a hagyományos tartalékeszközök mellett a bitcoin is stratégiai szerepet tölthet be egy vállalat pénzügyi életében. A Strategy által néhány éve elindított trend ma már globális méretűvé vált, vállalatok százai, vagy akár ezrei döntenek úgy, hogy mérlegükbe felveszik a vezető kriptovalutát is.

Az egyik legfrissebb példa erre a hongkongi DDC Enterprise, vagyis a New York-i tőzsdén jegyzett DayDayCook élelmiszerplatformként ismert vállalat, ahol most milliárd dolláros beruházásról beszélnek.

Így talált rá a DDC a bitcoinra

2025 októberében a New York-i tőzsdén jegyzett DDC Enterprise bejelentette, hogy újabb 124 millió dollárt vont be – ezt az összeget kizárólag bitcoin-vásárlásra fordítja. A társaság célja, hogy év végéig 10 000 BTC-t halmozzon fel, amely a jelenlegi árfolyamon 1,2 milliárd dolláros vagyont jelentene. A DDC részvényei azonnal reagáltak, az év eleje óta pedig közel 75%-kal emelkedtek, jelentős részt épp a kriptostrategiának köszönhetően.

Ennek ellenére azért fontos megemlíteni, hogy a 2023 novemberi 150-155 dolláros szinttől elképesztően messze van a részvény árfolyama. A kezdetek óta több mint 90%-ot esett.

Norma Chu, a DDC alapítója és vezérigazgatója így kommentálta:

„Ez a finanszírozási kör nem csupán tőkét, hanem stratégiai lendületet is ad ahhoz, hogy a DDC globális vezető legyen az intézményi Bitcoin térben.”

A cég eddig 1 058 BTC-t szerzett be, amelyhez az új források segítségével dinamikusan csatlakozhat újabb mennyiség. Érdekesség, hogy a DDC elsőként használja operatív nyereségét bitcoin-vásárlásra, nem hitelből vagy kötvénykibocsátással finanszírozza a lépést.

A vállalati bitcoin-trendek új szintje

A DDC lépése korántsem egyedi: a corporate treasury, vagyis a vállalatok saját tőkéjének egy részét bitcoinban tároló stratégia 2020-ban még csak újításnak tűnt, ma már megkerülhetetlen trend. Világszerte közel 700 000 BTC-t tartanak nyilvános cégek mérlegükben – ez a teljes, fix 21 milliós bitcoin kínálat több mint 3%-a.

Olyan nevek, mint a Strategy (MicroStrategy), Tesla vagy japán Metaplanet jártak elöl ebben a mozgalomban: a Strategy például már több mint 640 000 BTC-t halmozott fel, részvényeinek árfolyama pedig ötszörösen nőtt az elmúlt öt évben, jóval meghaladva magának a bitcoinnak a teljesítményét. Egy vállalati bitcoin-tartalék amellett, hogy fedezetet nyújt makrogazdasági bizonytalanság idején, jelentős értékteremtő és részvényesi vonzerőt is hordoz.

Kockázatok és lehetőségek

Bár egyes tőzsdei vállalatok többszörös részvényárfolyam-emelkedést érhetnek el a bitcoin-alapú stratégia miatt, nem minden vállalat képes hosszabb távon profitálni az ilyen jellegű döntésekből. A szabályozói kockázat, az árfolyam-ingadozás és a céges fundamentumok elveszhetnek egy túlzottan kockázatos kriptokitettség mellett. Nem véletlen, hogy például az amerikai szabályozó hatóságok is vizsgálnak néhány „túl gyorsan nagyot ugró” részvényt – hogy valóban megalapozott üzleti döntés húzódik-e a bitcoin-vásárlások mögött, vagy pusztán spekuláció.

A teljes kriptovaluta-piac azonban egyre inkább professzionalizálódik, az ETF-ek, intézményi befektetők és vállalati trezorok iránya évek óta elkerülhetetlenül vezet ide. Az olyan cégek, mint a DDC, ugyan jelentős rizikót vállalnak, de erős példát is mutatnak a piacnak: a digitális arany – a bitcoin – immár nem csupán egyéni befektetők, hanem globális vállalati portfóliók központi eleme lehet.

Azzal, hogy a DDC Enterprise is rálépett erre az útra, a bitcoin-felhalmozás vállalati oldala is tovább diverzifikálódik. Ha a trend folytatódik, számos hagyományos szereplő is beléphet erre a piacra iparágtól függetlenül, ugyanakkor ehhez stabil pénzügyi helyzet szükséges, mivel a volatilitás könnyedén megnehezítheti a kis cégek életét, akiknek lehet, hogy veszteséges helyzetben, de fel kell számolniuk pozícióikat.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Work Dogs Listing Date 1 Day Away or Face Strategic Delay?
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News