Történelmi csúcson a BNB, miközben a többi altcoin sehol – miért történik ez?

03-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu
Mount Taranaki

Beléptünk 2025 utolsó negyedévébe, amely általánosságban mindig az év legbikásabb, legnagyobb növekedést hozó időszaka. Ilyenkor átlagosan a bitcoin is 40-60%-os növekedést produkál, a kisebb altcoinok pedig akár megsokszorozhatják az árfolyamukat. Miközben az ether történelmi csúcs közelében kereskedik, addig a BNB fel is állította azt – ugyanis a történelem során először lépte át az 1100 dolláros határt. Hogyan lehetséges az, hogy a Binance-ökoszisztéma központi eleme ennyivel hamarabb ért csúcsra, mint minden riválisa? Utánajártunk.

A BNB árfolyama áttörte az 1110 dolláros szintet

A BNB BNB Price BNB Price (BNB) árfolyama az elmúlt héten 16%-kal, az elmúlt 24 órában pedig 6%-kal erősödött, ezzel először átlépve az 1110 dolláros határt. Ahogyan az a Binance hivatalos közösségi oldalán olvasható, az eszköz letarolta minden riválisát az elmúlt napokban.

Technikai szempontból az árfolyam egy jelentős, felfelé tartó csatornában mozog, amit a napi gyertyák, valamint az olyan indikátorok, mint a MACD (bullish lendület) és a 70 körüli RSI is megerősítenek. Az RSI viszont enyhe medvés divergenciára utal: a vételi erő csökkenhet, ami rövid távú visszahúzódást is eredményezhet, akár 1 000 dollárig le. De amíg a felfelé tartó lendület kitart, a 1 150 dolláros felső ellenállás is elérhető lehet.

Ez hajtja a BNB-t jelenleg

A BNB Chain DeFi-ökoszisztémája robbanásszerűen növekszik: a TVL (Total Value Locked) már 8,2 milliárd dollár, ezzel a negyedik legnagyobb DeFi-lánc a világon. Nő a stabilcoin-piaci kapitalizáció (+6,45% hetente, immár 13,46 milliárd dollár), és a DEX forgalom is stabilan 3,7 milliárd dollár körül mozog 24 óra alatt — ehhez PancakeSwap vezető szerepe is hozzájárul. Ez azt jelzi, hogy növekszik a felhasználói bizalom és likviditás, ami közvetlenül támogatja a BNB keresletét és piaci árfolyamát.

A Binance központi tőzsdén (CEX) is példátlan pénzáramlás zajlik: a platform eszközállománya rekordot döntött, 207 milliárd dollárnál jár — ez növekvő kereskedési aktivitásra, valamint intézményi és lakossági érdeklődésre utal. Emellett úton van a BNB Chain jóslatpiac-szolgáltatása is, ami újabb felhasználási területeket és behozható forgalmat jelenthet. Ezek mind abba az irányba mutatnak, hogy a BNB ökoszisztémája masszívan diverzifikálódott és ellenálló.

Ezért sikeres a Binance Smart Chain és a BNB

Míg számos altcoin (például SOL, ADA vagy DOT) még jócskán elmarad saját történelmi csúcsától, a BNB-t az alábbi tényezők különböztetik meg:

  • Binance ökoszisztéma dominanciája, rekordmértékű tőzsdei eszközállománnyal
  • Erős DeFi, DEX és stablecoin aktivitás a BNB Chain-en
  • Tokenégetési mechanizmus és promóciók (következő „token burn” október közepén)
  • Új projektek és innovációk, például az előrejelző-piacok

A piaci hangulatot tovább emeli, hogy a BNB iránti derivatív kereslet 12%-kal nőtt az elmúlt 24 órában, a long (vételi) pozíciók pedig jelentősen növekedtek. Makrogazdasági szempontból a kockázatos eszközökbe áramló tőke tovább növekszik, az amerikai potenciális kamatvágás pedig emeli a kriptovaluta-piac népszerűségét. A többi altcoin esetében ezek a stabilizáló tényezők sokszor hiányoznak, vagy nem tudtak érdemi hálózati aktivitást produkálni.

Kitekintés

A BNB mostani árfolyamcsúcsa jól szemlélteti, hogy az ökoszisztéma komplexitása — a tőzsdei dominanciától a DeFi-n át a stabilcoin likviditásig —, miként képes egyetlen natív token árfolyamának tartós fellendülését kiváltani akkor is, ha a teljes altcoin piac még szenved. Ha a BNB Chain innovációi, a Binance tőzsde új rekordjai és a globális kriptohangulat együtt marad, a felfelé tartó trend folytatódhat.

„A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a BNB egy széles sávban oldalaz tovább: 1 100 dolláros áttörés után új célokat érhet el 1200 dollár közelében, míg egy 950 dollár alá történő csökkenés korrekciót indíthat.”

Az elkövetkező hetekben döntő lehet, hogy a Bitcoin szintén csúcsra jut-e, hiszen a BTC lendülete az egész piacot, így a BNB-t is magával húzhatja. Ha a kedvező makrogazdasági és ökoszisztéma-tényezők fennmaradnak, a BNB előtt akár a 1 150–1 220 dolláros árfolyamcél is elérhető.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: New York Bitcoin Mining Tax: Urgent Update for Miners
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News