13 milliárd forintnyi kriptoadomány hever érintetlenül – miért nem kapják meg a rászorulók?

15-Oct-2025 Bitcoinbazis.hu

Conor Grogan, a Coinbase igazgatója október 13-án érdekes felfedezést tett. Még 2018-ban 1,4 millió dollárt adományoztak Binance Coinban (BNB) nyugat-japán katasztrófaelhárítási alapnak az akkor pusztító árvizek során, amelyek 225 ember halálát okozták. Ennek a pénznek a fele 2018 folyamán kivonásra is került, viszont a másik fele azóta 50-szeresére értékelődött fel, és jelenleg 38 millió dollárt ér. Ez majdnem 13 milliárd forint.

Hatalmas összeget érnek az egykori kriptós adományok

Ugyanebben az évben, 2018-ban a Binance és a Tron összesen 200000 dollárt adományozott máltai rákos betegeknek Binance coinban. Ezek az alapok, a nyilvános adományokból gyűjtött alapokkal együtt, jelenleg közel 39 millió dollárt érnek. Az alapok azonban egyáltalán nem mozdultak meg azóta, ami arra utal, hogy a Binance Jótékonysági Alapítvány és a Malta Community Chest Foundation (MCCF), az adomány fogadója közötti vita még mindig megoldatlan. Mert az MCCF 2021-ben panaszt tett, hogy nem tud hozzáférni az akkor 9 millió dollárt érő alaphoz, és pert indított a Binance ellen, amely viszont azzal vádolta őket, hogy évek óta nem nyújtották be a pénzügyi elszámolásaikat. Az MCCF emellett keresetet is benyújtott annak érdekében, hogy megakadályozza a Binance Jótékonysági Alapítványt abban, hogy az adott kriptovalutát az Egyesült Államokba vigye. A jogi eljárást végül megszűnt, és az elszámolások is előkerültek.

Akkoriban a Binance kijelentette, hogy mindenáron teljesíteni fogják jótékonysági kötelezettségeinket, és készen állnak szorosan együttműködni az MCCF szervezetével annak érdekében, hogy az adományok eljussanak a rászorulókhoz. Nem világos jelenleg, hogy miért maradtak az alapok érintetlenül. De néha úgy tűnik, hogy a Binance nem igazán tud jót tenni. A marokkói földrengések által érintett felhasználók számára 3 millió dollárt különítettek el, hogy fejenként 100 dollár értékű BNB-t osszanak szét. Ma ez az összeg 15,3 millió dollárt érne, ha a felhasználók megtartották volna a coinokat, miután az ár két év alatt 510%-kal emelkedett. Emellett 500000 dollárt is félretettek a líbiai árvíz áldozatainak, ami ma több mint 3 millió dollárt érne. A BNB ára 2018 elején 10 dollár volt, ma pedig 1217 dollárt ér egy coin. Ez 11420%-os emelkedést jelent hét év alatt.

Ezeket az adományokat azért kritizálták a segélyezési szakértők, mert szerintük így az adományok csak a Binance felhasználókhoz jutottak el. Azt is felrótták a Binance-nek, hogy vészhelyzetben az embereknek élelemre, menedékre és orvosi segítségre van szükségük, nem pedig kriptovalutára.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: HTX Coin Listing on BitMart: Date, Price, Airdrops and Tokenomics
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News