Egy 350 éves, Franciaországból érkezett angol diplomáciai üzenet megfejtése nem számít mindennapi feladatnak. Nem Enigma-gépek és nem is modern számítógépek hozták el a megoldást, hanem kitartó emberi munka: kézzel rajzolt rácsok, statisztikai jegyzetek, „tippelt” szavak és rengeteg próbálkozás. A történet tanulsága, hogy a kora újkori rejtjelek kulcsa gyakran nem a nyers számítási teljesítmény, hanem a nyelvérzék és a mintafelismerés.
A 17. században a diplomácia gyakran használt úgynevezett nomenklátort, vagyis kódkönyvet. Ebben a betűk egy részét helyettesítő jelekre cserélték, a személy- és helyneveket pedig sorszámozott kódok jelölték. A szövegbe szándékosan „üres” jeleket is beillesztettek – gyakran a Q betűt –, amelyeket olvasáskor figyelmen kívül kellett hagyni; ezek főleg sorvégeken jelentek meg, hogy megtévesszék az illetékteleneket. A nagyon gyakori angol szavakat (the, and) külön rövidjelekkel írták, ezzel megzavarva a szokásos betűgyakorisági mintákat. Ehhez jött még, hogy a korabeli helyesírás nem volt egységes: ugyanazt a szót többféleképpen is leírták – részben szándékosan –, hogy még nehezebb legyen a visszafejtés.
A megoldás kulcsa az volt, hogy a szöveg valójában oszlopokba rendezve állt, és ezeket az oszlopokat vissza kellett rakni a helyes sorrendbe (oszlopos transzpozíció). A kódfejtők különböző rácsszélességekkel (hány oszlop) kísérleteztek, variálták az oszlopsorrendet, közben pedig kiszűrték a feltételezett „nulla” jeleket (például a Q betűt). Azt figyelték, mikor kezdenek megjelenni értelmes angol szókapcsolatok és mondatdarabok.
A megoldás után kapott rács, balról jobbra olvasva kirajzolódik az eredeti angol szöveg.
A haladás méréséhez klasszikus módszereket használtak: betűgyakoriság-vizsgálatot, bigram–trigram statisztikát, az „index of coincidence” mutatót, valamint úgynevezett „crib” keresést – vagyis előre sejthető szavak (the, and, lord, france, king) lehetséges helyeinek beazonosítását. A személy- és helynevek gyakran sorszámkóddal szerepeltek; mivel ezek egy külön kódkönyvhöz (nomenklátorhoz) kötődtek, a megfejtésük többnyire csak külső történeti kontextussal vagy egy ismert kulccsal volt lehetséges.
Ez is érdekelhet: Vége lehet az üzenetek titkosításának az EU-ban
A megfejtés ma is meglepően „analóg” tud lenni: érdemes a szöveget táblázatos rácsba tördelni, majd kézzel variálni az oszlopszámot és az oszlopsorrendet, miközben kiszűröd a feltételezett „nulla” jeleket (például Q). Néhány gyakori rövidítést (pl. the, and saját jelei) célszerű „visszabontani” a normál alakjukra; ettől sokszor hirtelen ugrik az olvashatóság. Közben folyamatosan figyeld a jellegzetes angol mintákat: a leggyakoribb betűk (E, T, A, O, N), tipikus szókezdő–szóvégi kombinációk és az apró kötőszavak gyorsan elárulják, jó irányba pakoltad-e az oszlopokat.
Ha bizonytalan vagy, segíthet a betűgyakoriság, a bigram–trigram statisztika vagy az „előre sejthető” szavak (cribek) célzott keresése – például lord, king, france. A lényeg a módszeres, mégis kreatív iteráció: kis részsikerekből áll össze a nagy áttörés, és néhány órányi rácspakolgatás után egyszer csak „megszólal” az eredeti angol mondat.
És hogy miként szól a fentebb említett kódolt üzenet? – Íme a mai szóhasználatra feljavított angol szöveg magyar fordítása:
„A katonák erősen zúgolódnak, hogy a király mostanában lehűlt irántuk, és már nem bátorítja őket a megszólalásaikban úgy, mint régen. Azt panaszolják, hogy teljesen a kegyencnői befolyása alá került, akik sem a hollandok, sem a béke ellen nem ellenségesek, ezért igyekeznek lebeszélni a királyt. Colbert, aki nagy hévvel pártolja a francia manufaktúrákat, tudja, hogy terveit csak a béke viheti előre. Egy tekintélyes embertől hallottam, hogy a király azt mondta a bátyjának: ne ellenezze, hogy Madame Angliába utazzon, mert az út a királysága érdekét szolgálja; ennek nyomán sokan máris egy szövetség valószínűségéről beszélnek.”
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.
