A Karib-tengeren jöhet létre a kriptoközösség új paradicsoma

17-Dec-2025 Bitcoinbazis.hu

Egy gazdag kriptobefektető nemrég egy merész, sokak szerint utópisztikus elképzeléssel állt elő: egy kriptobarát „paradicsomot” hozna létre a Karib-térségben, amely egy valódi Kánaán lehet a blokklánc-közösség számára.

A belga milliárdos Olivier Janssens egy olyan önálló közösség megtervezésén dolgozik, amely saját jogi és kormányzási rendszerrel működne. A Destiny névre keresztelt projektet a karibi Nevis szigetén szeretné megvalósítani, kifejezetten olyan vállalkozók és befektetők számára, akik jogi függetlenséget és kriptobarát környezetet keresnek.

Janssens cége már megkezdte a földterületek felvásárlását a szigeten. A helyi kormány tájékoztatása szerint a beruházás több milliárd dolláros nagyságrendű, és a sziget déli partvidékét érinti. Nevis mindössze 13 200 lakosú, területe pedig 93 négyzetkilométer, így a fejlesztés léptéke példátlan a térségben. Ez az első nagyszabású projekt az idén nyáron elfogadott új jogszabály alapján Szent Kittsben és Nevisben – egy független államban, amely korábban brit gyarmat volt.

Az utópisztikus tervek között luxusvillák, kórházak, zöldterületek és medencék szerepelnek. Az építészeti koncepciót az amerikai Skidmore, Owings & Merrill iroda készíti, amely olyan világhírű projektekről ismert, mint a dubaji Burj Khalifa. Janssens jelenleg is tárgyalásokat folytat a helyi kormánnyal, és amennyiben a projekt megvalósul, 50 millió dollár beruházást ígért Nevis számára.

Saját jogrendszerrel működő közösség

A projekt egyik legvitatottabb eleme, hogy Janssens saját jogrendszert is bevezetne, ami több helyi lakosban és politikai szereplőben aggodalmat keltett. A projekt megvalósítói saját vitarendezési mechanizmusokat hozzanak létre, amely keretében a Destiny egy területhez kötött igazságszolgáltatási rendszert alkalmazna, ahol a hagyományos bíróságok helyett magánbírók és választottbírósági eljárások döntenének.

November végén Janssens személyesen mutatta be az új kriptoállam terveit a helyi lakosoknak, ami után kritizálta a nevisi bírósági rendszert, amelyet nem tart hatékonynak. Szerinte, ha csupán lemásolnák azt a rendszert, az nem lenne vonzó azok számára, akiknek ténylegesen. Emellett kijelentette, hogy nem bízik a politikusokban sem, ezért is szeretne egy egyedülálló jogrendszert létrehozni.

A projekt támogatói szerint a digitális eszközökkel és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos jogviták így gyorsabban és kiszámíthatóbban rendezhetők lennének. A Destiny lényege, hogy a közösség digitális infrastruktúrára épülő, részben privatizált kormányzással működjön.

Mások azonban a fejlesztések társadalmi és infrastrukturális következményeitől tartanak: attól, hogy túlzott terhelés éri a helyi szolgáltatásokat, átalakul a közösségi élet, és nőnek a társadalmi feszültségek. Kritikusok szerint az ilyen projektek könnyen konfliktusokhoz vezethetnek, különösen akkor, ha a kormányzás egy része magánkézbe kerül.

Nem először álmodnak kriptóparadicsomról

Korábban is tettek kísérletet arra, hogy blokklánc-alapú utópiát hozzanak létre. A legismertebb példa erre Liberland, amely a Duna nyugati partján, a Drávaköz térségében, Horvátország és Szerbia között fekszik. Az önjelölt államban 90 naponta tartanak választásokat, ahol a polgárok digitális eszközeik lekötésével szavazhatnak a kongresszusi jelöltekre – kizárólag azok, akik nem részesülnek állami segélyben. Liberland úttörő módon blokklánc-technológiát alkalmazott a választásokon, és elsőként tette hivatalos fizetőeszközévé a bitcoint.

Szintén Európában található a Verdis Szabad Köztársaság, amely számos vonásában hasonlít Liberlandhoz. A Horvátország és Szerbia közötti, mintegy 125 hektáros területen elhelyezkedő, nemzetközileg el nem ismert kriptoállam működésének középpontjában a kriptovaluták állnak, és napjainkban már több mint 400 állampolgárral rendelkezik.

A korábbi kriptoalapú közösségi kísérletek azonban gyakran politikai ellenállásba, jogi vitákba és pénzügyi nehézségekbe ütköztek, különösen a kriptopiac volatilitása idején. Janssens és a Destiny kriptoállam  fejlesztői ennek ellenére úgy vélik, hogy átlátható szerződésekkel és jól strukturált kormányzással a projekt hosszú távon biztonságos központtá válhat a nemzetközi kereskedelem számára.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: NVIDIA Launches Nemotron 3 With Hedera-Aligned ServiceNow Integration
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News