Ezért nem automatizálják a vezérigazgatókat: a CEO-kultusz és ami mögötte van

03-Sep-2025 Bitcoinbazis.hu
Elon Musk

Főként az amerikai multik esetében azt láthatjuk, hogy a vezérigazgatói pozíció többről szól, mint egy megnevezés: mára a legnagyobb vállalatok akkora tőkét képviselnek, hogy azok meghaladják egyes fejlett országok GDP-jét, ugyanakkor sok esetben még továbbra is a túlfizetett, címlapokon szereplő, magamutogató emberek tetszelgését láthatjuk, akik a befolyás érdekében akár a politikába is beleszólnak.

A CEO-kultusz azonban nem feltétlen azt jelenti, hogy a vállalat vagyonából élsz hivalkodó életmódot, hanem arról, hogy a személy képes sokkal többet adni a vállalatnak, mint amennyit mérhető számokban elvesz. Az akár 300-szoros fizetési különbség egy vállalaton belül óriási, személye pedig nem garancia a sikerre. Nézzük, milyen kritikák illetik a CEO-k személyét, és hogyan lehetne automatizálni a rendszert.

A vezérigazgatói szerep és annak kritikája

A CEO-k kiemelkedő fizetéseit általában azzal indokolják, hogy egy jó vezérigazgató jelentős értéket teremt a vállalat életében, például Satya Nadella vezetésével a Microsoft tőkeértéke milliárdokkal nőtt. Az „ikonikus” alapítók, mint Musk, Bezos, Gates vagy Jobs, valóban képesek drámai újításokat hozni, miközben a hétköznapi, politikai játszmákon keresztül emelkedő CEO-knál ez a hozzáadott érték sokszor kérdéses. Ugyanakkor a fizetések és az átlagbér közötti 300:1 arányt sokan igazságtalannak tartják, különösen a munkavállalók rövid távú igényeinek fényében.

Egy kommentelő szerint nem azzal van a baj, aki óránként 15 dollárt akar keresni, hanem azzal, aki évente 300 dolgozó bérét teszi zsebre a semmiért. De valóban semmi az, amit egy vezérigazgató hozzátesz a vállalat működéséhez? Ezt a kérdést nem lehet egy egyszerű igennel, vagy nemmel megválaszolni, mivel nincs két ugyanolyan vezető.

A CEO-k feladatai között kiemelt helyen szerepel a stratégiai döntéshozatal, az innováció ösztönzése és a vállalati kultúra építése, ugyanakkor a túl nagy hatalmat vagy függetlenséget sokszor épp a tulajdonosok bizalmatlansága generálja – lásd újabb példákat, ahol a menedzsment hibái súlyos veszteségeket okoztak.

Megoldás a kriptovaluták világában

A decentralizált autonóm szervezetek (DAO-k) az Ethereum vagy egyéb blocklancokon épülnek, ahol a döntéshozatali jogok részesedés alapján, okosszerződésekkel szabályozhatók – így minden tag szavazhat, a döntések végrehajtása pedig automatikusan történik.

Ezzel szemben a hagyományos vállalatok hierarchikus, lassabb, drágább és sokszor politikai érdekek által befolyásolt rendszere sokszor gátolja a gyors alkalmazkodást. DAOk esetén azonban felmerül a „token centralizáció” kockázata, ha néhány befektető túl nagy befolyást szerez. A DAO-k egyik legismertebb példája, a The DAO 2016-ban bemutatott új modellt, ám a technikai hibák miatt komoly visszaélésekre is sor került.

„A DAO egyedülálló, mert nincs igazgatótanács vagy vezetőség. Minden döntés a közösségi konszenzus összjátékával születik, okosszerződéseken keresztül.”

Az automatizáció a vállalatirányításban időt és pénzt takarít meg, csökkenti az emberi hibák és visszaélések esélyét, ugyanakkor a komplex helyzetek és etikailag nehéz döntések digitális, logikai rendszerekkel nehezen helyettesíthetők.

Nemzetközi példák és tanulságok

A globális piacon jellemző, hogy a CEO-kra drága stratégiaként tekintenek: az USA-ban akár 300-szoros bérkülönbséget is elfogadnak, míg Európában – például Németország, Egyesült Királyság, Kanada – jellemzően 200:1 az arány. Viszont nem minden innovatív vállalat kötődik a hagyományos CEO-modellhez, a kriptovaluta protokollokban már ma is sikeresen működnek DAOk, például az Uniswap vagy MakerDAO rendszerében, ahol a közösség szavaz a fejlesztési irányokról, platformdíjakról vagy fejlesztői támogatásokról.

Ugyanakkor a merőben automatizált cégek ritkák: az AI inkább támogatja a vezetői döntéshozatalt, segít az adatfeldolgozásban, figyelmeztet a kulcsfontosságú üzleti változásokra, vagy gyorsítja a reakcióidőt, mintsem, hogy helyettesítené a kreatív, stratégiai gondolkodást.

Az automatizált döntéshozatal gyorsabb, egyszerűbb, átláthatóbb lehetne, különösen a monoton, folyamat-alapú cégeknél.

Bár a CEO intézmények jövője bizonytalan, hiszen a fizetési aránytalanságok és a decentralizációs trendek egyaránt kihívást jelentenek a jelenlegi hagyományos vállalati struktúrák számára. Míg a DAO-k és az algoritmizált döntéshozatal gyors, olcsó és átlátható, addig megkérdőjeleződik az egyénnek a kézzelfogható szerepe, a kreativitás és az intuíció.

A vállalatoknak előbb-utóbb érdemes lehet nyitni az automatizáció és a decentralizáció felé, ugyanakkor ameddig egy Elon Musk, vagy Jeff Bezos ekkora értéket képvisel, azt nem lehet számokban mérni.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Hrum Quote of the Day 03 September 2025: Reward 150 Coins
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News