
Precedenst teremtő döntés született egy kínai bíróságon, miután kimondták, hogy a vállalatok nem bocsáthatnak el alkalmazottakat kizárólag azért, hogy olcsóbb AI eszközökkel helyettesítsék őket.
Egy kínai bíróság úgy döntött, hogy a vállalatok jogilag nem bocsáthatnak el alkalmazottakat kizárólag azért, hogy helyükre költségmegtakarító mesterséges intelligencia-eszközöket vezessenek be. Ezzel egyértelmű határt szabtak a cégek automatizálási törekvésének, azonban a cégek eszköztára várhatóan továbbra is lehetővé teszi majd az AI eszközökre való helyettesítést.
A jogi vita 2022 novemberében kezdődött, amikor egy minőségbiztosítási felügyelőt a vállalat jóval alacsonyabb pozícióba akarta áthelyezni, hogy a helyét egy jóval olcsóbb AI eszköz vehesse át. Zhou feladata az volt, hogy a felhasználói lekérdezéseket nagy nyelvi modellekkel párosítsa és kiszűrje az illegális tartalmakat, amiért havi 3500 dollárt kapott. Ám ezt a feladatot idővel a mesterséges intelligencia rendszerek is el tudták végezni.
Ezért a cég megpróbálta Zhout alacsonyabb szintű pozícióba áthelyezni, havi 2100 dolláros fizetéssel. Azután, hogy ő ezt elutasította, szervezeti átszervezésre és létszámigény-csökkentésre hivatkozva felmondták a szerződését. Kártérítést ugyan ajánlottak neki, ám ő ezt elégtelennek tartotta.
A választottbírósági testület a felmondást jogellenesnek ítélte, a vállalat pedig fellebbezett, így az ügy egészen a Hangzhou-i Középfokú Népi Bíróságig jutott, ahol megerősítették az ítéletet.
A bíróság megállapította, hogy a mesterséges intelligenciával történő munkahely-helyettesítés nem minősül a kínai munkaszerződési törvény szerinti „objektív körülmények jelentős megváltozásának”. A bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy a felajánlott alternatív munkakör ésszerűtlen mértékű fizetéscsökkentéssel járt, így a felmondás mindkét szempontból jogellenesnek minősül.
A jogi vita egy fontos kérdésre hívja fel a figyelmet. Az emberek évszázadok óta attól rettegnek, hogy a munkájukat a gépek, az automatizáció, most pedig az AI fogja átvenni. Az ítélet szerint a technológiai átalakulás költségeit nem kizárólag a munkavállalóknak kell viselniük, így a vállalatok nem használhatják az AI bevezetését ürügyként létszámleépítésre vagy kötelezettségeik elkerülésére.
Érdekelhet: Veszélyben a Bitcoin: az Anthropic mesterséges intelligenciája miatt retteg mindenki
Eközben az AI mindent maga alá gyűr, a legnagyobb vállalatok sorra tolják ki az újabbnál újabb modelleket, miközben az amerikai védelmi iparban is egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia.
Az Oracle, a Meta, az Amazon, az Epic Games, a Spotify és a Gemini és más nagyvállalatok 2026-ban több ezer fővel csökkentették a létszámukat, miközben folyamatosan bővítik a mesterséges intelligencia-kapacitásaikat. A kérdés pedig továbbra is fennáll: kiváltható lesz-e egyre több ember munkája, és milyen felelősséget kell viselniük a vállalatoknak és az államoknak a folyamatban?
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.