Új hónap, új lehetőségek? Itt tart most a kriptopiac

02-Aug-2025 Bitcoinbazis.hu
Kripto körkép heti hírösszefoglaló BitcoinBázis

Rekord hónapot zárt a Bitcoin júliusban, még úgy is, hogy az utolsó napokban kicsit beszakadt a piac.

Bitcoin árfolyam alakulása a héten

Bitcoin árfolyam alakulása a héten

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Magyarország után egy másik nemzet is kriminalizálja a kriptovalutákat. Algéria a lépést a pénzügyi rendszer védelmére, illetve ahogyan azt a kriptoellenes országoktól megszokhattuk, a pénzmosás elleni küzdelemre fogja.

A legnépszerűbb amerikai részvények tokenizált formában is elérhetőek lesznek az eToro kínálatában. A vállalat közleménye szerint a tokenizált részvények bevezetése elsősorban az európai ügyfeleket érinti, fokozatosan elérhető várólistás rendszerrel.

A Polygon proof-of-stake (PoS) hálózata július 30-án egyórás kiesést szenvedett el, amely az alkalmazásokat és a felhasználókat is megzavarta. A Polygon vezérigazgatója és alapítója, Sandeep Nailwal szerint az incidens nem állította le a blokkok gyártását. A QuickNode Status adatai szerint azonban a blokktermelés egy órára leállt a 74592238-as blokkmagasságnál, ami egybevág azzal, amit a felhasználók írtak az X-en.

Az egyik legismertebb és legmeghatározóbb kriptovaluta, az Ethereum a héten ünnepli fennállásának 10. Évfordulóját.

Vállalati kriptós hírek

A héten megérkezett több kriptós cég pénzügyi jelentése, amiből betekintést nyerhetünk a piac jelenlegi állapotába is. A Coinbase a most megjelent negyedéves jelentésében felfedte, hogy 2025 második negyedévében az XRP-hez köthető kereskedési bevételek nagyobb részt tettek ki, mint maga az Ethereum (ETH). Rekord bevétel növekedést jelentett a Strategy is. A vállalat 2025 második negyedévében új szintekre emelte pénzügyi eredményeit: 14,03 milliárd dolláros üzemi eredményt, 10,02 milliárd dolláros nettó profitot és 32,60 dolláros egy részvényre jutó eredményt könyvelhettek el – mindez kizárólag a kriptoeszközök piacértéken történő könyvelésének köszönhetően, amelyet az új számviteli szabályozás tett lehetővé.

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) július 31-én mutatta be a „Project Crypto” névre hallgató kezdeményezését, amely az értékpapírokra vonatkozó szabályok korszerűsítésére irányul, hogy még könnyebbé tegyék a kriptokereskedést. Paul Atkins SEC-vezér az „Amerikai vezetés a digitális pénzügyi forradalomban” címet viselő konferencián beszélt a projektről.

Volatilis hét után újra esett a Bitcoin – Trump új vámjai is beszóltak

Egy újabb mozgalmas hét zárult le a kriptopiacon, ahol a befektetők elsősorban a szerdai Fed-kamatdöntésre figyeltek. A döntés előtt a Bitcoin árfolyama stabilizálódni látszott, és napokig a 117 000 és 119 000 dollár közötti sávban mozgott.

Szerdán napvilágot látott az amerikai GDP-jelentés is, ami 3%-os gazdasági növekedést mutatott, meghaladva az elemzői várakozásokat. Donald Trump azonnal fel is szólította a Fed elnökét, Jerome Powellt, hogy csökkentsék a kamatot – de a jegybank ötödik alkalommal is változatlanul hagyta a rátát. Az elemzők csak fél év múlva várják a kamatláb csökkenését jelenleg.

Forrás: CME FEDWatch

Forrás: CME FEDWatch

A BTC gyorsan reagált: az árfolyam rövid időre 116 000 dollár alá esett, de csütörtökön visszakapaszkodott kicsit. Azonban Trump újabb vámintézkedései ismét eladási hullámot indítottak el, így a Bitcoin háromhetes mélypontra, 114 000 dollárra zuhant.

Pénteken azonban, miután az amerikai munkaerőpiaci adatok elmaradtak a várakozástól sikerült magára találnia némileg az árfolyamnak. Júliusban mindössze 73 000 új munkahely jött létre, szemben a 100 000-es becsléssel. Ez növelte annak esélyét, hogy a Fed szeptemberben kamatot csökkent, amit a piacok azonnal árazni kezdtek. A gyenge adat ellentmond a Fed elnökének, Jerome Powellnek, aki korábban szigorúbb politikát vetített előre. A befektetők most abban bíznak, hogy a gyengülő gazdasági jelek kedvezhetnek a kriptopiacnak.

Bitcoin havi árfolyam grafikon

Bitcoin havi árfolyam grafikon

Bár a hónap zárása 115 000 dollár körül történt, és bár a heti teljesítmény 2,5%-os mínuszban végződött, ez az árfolyamszint abszolút mindenkori rekordnak számít a havi grafikonon.

Meddig eshet még tovább a Bitcoin árfolyama?

A Bitcoin pénteken 114 100 dollárra esett vissza, először volt ezen a szinten a BTC ára július 25-e óta. A 120 000 dolláros ellenállási szint három hete tartja magát, ami kérdésessé teszi a további emelkedést.

Michaël van de Poppe elemző szerint, ha a 115 000–116 000 dolláros zóna elesik a grafikonon, az long pozíciók tömeges zárását okozhatja. Ez akár 104 000 dollárig is lenyomhatja az árfolyamot. A CoinGlass adatai szerint 172 millió dollár értékű long pozíció likvidálódott pénteken, ami növelhette volna a nagyobb korrekció valószínűségét – ha a munkaerőpiaci adatok nem érkeztek volna meg felmentő seregként.

Szűk sávban ingadozik a Bitcoin árfolyama

Szűk sávban ingadozik a Bitcoin árfolyama

A Bitcoin heti grafikonján klasszikus negatív divergencia rajzolódik ki. Miközben az árfolyam egyre magasabb csúcsokat ér el, a relatív erősségi index (RSI) egyre alacsonyabb csúcsokat mutat. Ez arra utal, hogy a vételi lendület gyengül, egyre kevesebb vevőt tud felszívni a piac az egyre magasabb árfolyam szinteken. Hasonló mintázat látszott a grafikonon a 2021-es csúcs előtt is.

Csökken a lendület a kriptopiacon

Csökken a lendület a kriptopiacon

Ha a történelem ismétli önmagát, a Bitcoin visszatesztelheti az 50 hetes exponenciális mozgóátlagot (EMA), ami jelenleg 92 000 dollár körül jár. Ez a szint korábban is fontos támaszként szolgált a korábbi bikapiacok idején is.

A havi grafikonon a kereskedő AlejandroBTC háromszoros negatív divergenciára hívta fel a figyelmet, ami szerinte akár a ciklus végét is jelezheti. Emellett a NUPL (nem realizált profit és veszteség) mutató is veszélyt jelez: az érték most a 0,5–0,6 tartományban van, amit a múltban gyakran lokális csúcsok követtek.

Lassan minden befektető profitban ül

Lassan minden befektető profitban ül

Mindez megnövelheti az eladási nyomást, különösen, mivel a kínálat több mint 92%-a most nyereségben van. Ugyanakkor vannak optimista hangok is: egyes elemzők szerint a Bitcoin még három hónapra van az igazi tetőtől, akár 150 000 dollárig is eljuthat.

A Bitcoin történelmi hónapot zárt – hosszútávon újabb emelkedés jöhet

A Bitcoin 115 800 dolláron zárta a júliust, ami az eddigi legerősebb havi zárása a Coinbase adatai szerint. Ez akkor is figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy az árfolyam az utolsó napokban csökkent a Trump-féle új vámintézkedések és a makrogazdasági feszültségek hatására.

Félelem és kapzsiság indexe

Félelem és kapzsiság indexe

Miközben a tőzsdék – köztük az S&P 500 – sorozatban negyedik napja estek, a kriptós hangulatot mérő Fear & Greed Index is 10 pontot csökkent, de még mindig a „kapzsiság” zónában maradt 65-ön.

Ennek ellenére az elemzők többsége szerint a Bitcoin emelkedő trendje változatlan. A népszerű kereskedő, Mags, szerint az árfolyam visszatesztelte az „inverz fej-váll” mintázat nyakvonalát, és innen újabb emelkedés jöhet – akár 172 000 dollárig, ami 50%-os növekedést jelentene.

Michaël van de Poppe szerint augusztusban jöhet némi stabilizáció, de a hónap második felében újra emelkedés kezdődhet – nemcsak a Bitcoin, hanem az altcoinok esetében is.

A 115–121 ezer dolláros sáv továbbra is kulcsfontosságú – ha ezt sikerül áttörni, új csúcsok jöhetnek.

Fej-váll alakzat a Bitcoin grafikonján

Fej-váll alakzat a Bitcoin grafikonján

Az augusztus kulcsfontosságú lehet a piac számára

A Bitcoin 8,13%-os emelkedéssel zárta a júliust, ami összhangban van a korábbi évek átlagos teljesítményével – derül ki a CoinGlass adataiból. Ugyanakkor az augusztus hagyományosan az egyik leggyengébb hónap szokott lenni a BTC számára, átlagosan mindössze 1,6%-os nyereséggel.

Viszont van egy fontos kivétel: felezés utáni évek augusztusaiban mindig erőteljes  árfolyam-emelkedés történt. 2013-ban +30%, 2017-ben +65%, 2021-ben pedig +14% hozamot ért el a Bitcoin az adott hónapban.

Bitcoin árfolyam szezonalitás havi bontásban

Bitcoin árfolyam szezonalitás havi bontásban

Ezért sok elemző szerint most is egy nagyobb mozgás van készülőben. A mintázat alapján az augusztus hozhatja a következő nagy mozgást amire eddig várt a piac.

A kulcsszint továbbra is a 115-120 000 dollár közötti zóna, amit egy újabb lendület akár jóval túlszárnyalhat a következő hetekben.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Analysts Expect Lower Solana Prices Due To Resistance At $180; Here’s Why RTX Is Taking Advantage
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News