Minden, amit a Linea airdropjáról tudni kell – felháborodás a projekt körül

11-Sep-2025 Bitcoinbazis.hu

Szeptember elején jelentették be a Linea második rétegű skálázási protokoll első airdropját, amit a ConsenSys csapata fejlesztett ki. Bár a hivatalos jelentések szerint közel 750 ezer tárca érintett, ugyanakkor annak elosztása és begyűjtése a tőzsdei listázások pillanatában óriási felháborodást váltott ki. Ennek következtében az eszköz árfolyama drasztikusan bezuhant, a projekt életképességének az esélye pedig jelentősen csökkent. Utánajártunk, mi történt a Lineával.

Kik kaszáltak hatalmasat a Lineával?

A kriptovaluta-világ egyik legizgalmasabb új szereplője a ConsenSys, amely a Linea nevű második rétegű skálázási protokoll mögött áll. A projekt célja az Ethereum hálózatát gyorsabbá, biztonságosabbá és olcsóbbá tenni, melyhez Layer-2 ZK Rollup-ot használnak. A fejlesztők szerint a zkEVM technológia lehetővé teszi az Ethereum-ökoszisztéma számára, hogy a decentralizációból ne kelljen engedni a skálázhatóságért cserébe. Szeptember elején a projekt nagyszabású airdropot hirdetett, amely során közel 9,4 milliárd LINEA tokent osztottak szét több mint 749 000 tárca között – az esemény azonban rövid idő alatt hatalmas felháborodást váltott ki, nem csak a tokenek elosztása, hanem a listázás utáni árfolyammozgások miatt is.

A statisztikák ledöbbentő aránytalanságokat mutatnak: a teljes airdrop során mindössze 208 tárca kapott egymilliónál is több LINEA tokent, a legnagyobb cím mintegy 137 millió tokent zsebelt be. Ehhez képest a következő lépcsőben már „csak” 2 347 cím tartott 100 000 és 1 millió token között, 27 442 cím 50 000–100 000 darab között, miközben 155 962 cím 10 000–50 000 tokent tudhatott magáénak. A többség tehát jóval kisebb mennyiséget kapott, 337 501 tárca például csak 1 000 és 5 000 token közötti összeget.

Ez a torz elosztás azonnal felháborodást váltott ki a közösségben, mivel a projekt korábban nagyszabású decentralizációt és közösségi fókuszt hirdetett. A Binance felhasználói azonnal hozzájutottak a tokenekhez, míg a közösségi airdrop résztvevői többségükben órákon át várhattak a tényleges kifizetésre.

„A közösség egy marketingeszköz, de az elsőbbség a bennfenteseknek és VC-knek jár” – fogalmazott számos kritikus hang, ami a projekt decentralizációs ígéreteit kérdőjelezi meg.

Zuhanás a listázást követően

A Binance 2025. szeptember 10-én, 16 órakor vezette be a LINEA tokent, amely rögtön magas volatilitással startolt. Az első percekben bekövetkező masszív volument jelentős árfolyamzuhanás követte: a token az első pillanatokban még 0,04 dollár felett indult, majd percek alatt 0,024 dollár közelébe esett vissza, sőt rövid időre 0,02 dollár alatt is kereskedtek vele. A grafikon tanúsága szerint a token árfolyama a listázást követően órákon át lefele tartott, miközben a projekt mögött álló központi szereplők már likvidálni tudták jelentős tokenrészvényeiket.

Az airdrop utáni piaci viselkedés nem számít egyedi esetnek a kriptovilágban, de a LINEA példája súlyosbította a lakossági befektetők és a közösségi résztvevők elégedetlenségét.

„Általában a token bevezetését gyors felívelés, majd hirtelen korrekció követi, ahogy a kezdeti befektetők profitot realizálnak. Ez történt most is” – hangzik egy, az eseményeket elemző cikk.

Merre tovább a Lineával?

A Linea airdrop kapcsán kialakult vita nem csak a konkrét eseményekre, hanem a szélesebb iparági trendekre is rávilágít: vajon tényleg közösségi tulajdonú, decentralizált protokollokat építünk, vagy a Web3 is csupán a Web2 struktúráit ismétli meg új köntösben? A Binance exkluzív terjesztése, a bennfentesek gyors hozzáférése, valamint a kisbefektetők hátrasorolása jogos aggodalmakat vet fel a kriptovaluták jövőbeni elosztási mechanizmusával kapcsolatban.

A következő hetek meghatározzák, hogy a projekt képes-e visszaszerezni a közösség bizalmát, vagy végleg elfordul tőle a piac jelentős része. Az pedig, hogy a LINEA árfolyama tartósan csökken vagy képes új lendületet venni, a piac és a közösség reakcióján múlik. Egy azonban bizonyos: a transzparencia és a valódi decentralizáció értéke minden eddiginél fontosabbá vált a kriptopiac fejlődése szempontjából.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Also read: Korea Lifts Ban on Venture Status After 7 Years
About Author Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc fermentum lectus eget interdum varius. Curabitur ut nibh vel velit cursus molestie. Cras sed sagittis erat. Nullam id ante hendrerit, lobortis justo ac, fermentum neque. Mauris egestas maximus tortor. Nunc non neque a quam sollicitudin facilisis. Maecenas posuere turpis arcu, vel tempor ipsum tincidunt ut.
WHAT'S YOUR OPINION?
Related News