
A stabilcoin-kibocsátó Tether bejelentette, hogy elkészült első teljes körű, független pénzügyi auditja. A KPMG U.S. korlátozás nélküli („tiszta”) könyvvizsgálói véleményt adott a Tether International, S.A. de C.V. 2025-ös pénzügyi kimutatásairól. Ez azt jelenti, hogy az auditor nem talált olyan fenntartást, kivételt vagy lényeges korlátozást, amely módosítaná a véleményét – a legkedvezőbb könyvvizsgálói minősítések egyike. Az audit a Tether Internationalre terjedt ki, amely az USDT kibocsátója. A KPMG szóvivője megerősítette, hogy a vizsgálat az amerikai AICPA-szabványok szerint zajlott.
A bejelentés öt hónappal azután érkezett, hogy a Tether márciusban közölte: egy Big Four könyvvizsgálót bízott meg a feladattal (akkor még név nélkül). A Financial Times névtelen forrásokra hivatkozva később a KPMG-t nevezte meg, míg a PwC a belső rendszerek auditálásra való felkészítésében segített. A Tether mostani közleményében a PwC-t nem említette.
A teljes körű audit ígérete régóta napirenden van. 2017-ben a Friedman LLP-t bízták meg, de az audit nem készült el. Az ezt követő években a vezetők többször jelezték, hogy sor kerül rá. A hitelességgel kapcsolatos korábbi problémák is súlyozták a kérdést: 2021-ben a Tether 18,5 millió dollárt fizetett büntetésként New York állam főügyészének az USDT tartalékaival kapcsolatos állítások miatt, ugyanebben az évben pedig a CFTC 41 millió dolláros bírságot szabott ki félrevezető fedezeti nyilatkozatok miatt.
Azóta a vállalat rendszeres tartalékjelentéseket tesz közzé (jelenleg a BDO Italia készíti, a legutolsó itt érhető el), ezek azonban nem teljes körű pénzügyi auditok. A tartalékjelentés egy adott időpont állapotát mutatja, míg a pénzügyi audit a teljes kimutatásokat, a mögöttes tranzakciókat, rendszereket és bizonyítékokat vizsgálja.
A KPMG a 2025. december 31-i állapot alapján ellenőrizte a Tether International pénzügyi helyzetét alátámasztó tranzakciókat, rendszereket, tulajdonosi nyilvántartásokat, értékeléseket, üzleti partnereket és a kapcsolódó bizonyítékokat. Az audit a teljes pénzügyi kimutatásokra kiterjedt: mérleg (tartalékok és a kibocsátott tokenek által megtestesített kötelezettségek), eredménykimutatás, saját tőke változásai és cash flow.
Különösen figyelemre méltó az aranytartalékok fizikai ellenőrzése: az auditorok nemcsak a letétkezelők nyilvántartásaira támaszkodtak, hanem megszámolták és azonosították a Tether tulajdonában lévő aranyrudakat. A könyvvizsgált kimutatások szerint a tartalékok 2025 végén 6,8 milliárd dollárral haladták meg a kötelezettségeket.
A stabilcoinok értékének fenntartásához elengedhetetlen, hogy a kibocsátó ellenőrizhető eszközökkel fedezze a tokenek mögötti kötelezettségeket. A teljes körű audit ezért jóval több, mint a tartalékok időről időre történő közzététele: nemcsak azt állapítja meg, milyen eszközök szerepelnek a könyvekben, hanem azt is, hogy ezek léteznek-e, megfelelően értékelik-e őket, és helyesen jelennek-e meg a kimutatásokban. Emellett a tranzakciókat, kötelezettségeket, belső kontrollokat és számviteli folyamatokat is vizsgálja.
A nagyobb kibocsátók között már korábban is voltak független ellenőrzések, de fontos különbséget tenni a teljes pénzügyi audit és a tartalékokról készített beszámoló között. A Circle (USDC) havonta közöl Deloitte által készített tartalékigazolást, emellett a vállalat saját éves pénzügyi kimutatásait is Big Four auditor vizsgálja. A Paxos tartalékjelentéseit 2025 óta a KPMG ellenőrzi. Ezek elsősorban azt igazolják, hogy egy adott időpontban megfelelő értékű tartalék áll a tokenek mögött – nem azonosak a kibocsátó teljes pénzügyi kimutatásainak auditjával.

A Tether mostani lépésének éppen ezért van jelentősége: a KPMG nem csupán a tartalékok meglétét ellenőrizte, hanem a Tether International teljes pénzügyi kimutatásait és az azokat alátámasztó rendszereket, tranzakciókat és eszközöket is.
Megjelent a BitcoinBázis oldalon.